hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Eladna vagy vásárolna? Magyar ingatlanpiaci kilátások
Az én házam, az én váram?
Eladna vagy vásárolna? Magyar ingatlanpiaci kilátások

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2022. 03. 17.
Idén januárban közel 11 ezer ingatlan talált új gazdára az országban, ami rekordnak számít, éppen úgy, mint az ugyanezen idő alatt felvett lakáscélú jelzáloghitelek összege, ami hozzávetőleg 100 milliárd forint volt már az év elején.

Úgy tűnik tehát, hogy az ingatlanpiacon – legalábbis rövid távon – bizakodóak az emberek, jóllehet miután Oroszország háborút indított Ukrajna ellen, amellyel Európában a második világháború óta a legnagyobb katonai konfliktus (orosz értelmezés szerint: „különleges katonai művelet”) vette kezdetét, jelenleg még senki nem látja, hogy az előttünk álló bizonytalan gazdasági helyzetben az ingatlanbefektetések mennyire bizonyulnak vál­ság­állónak.

A közismert vélekedés szerint az ingatlan jó befektetési lehetőség a válságok idején is, mert megőrzi az értékét, birtokba vehető, kevés külső hatás befolyásolhatja az értékállóságát. Más vélemények szerint azonban egy válság az ingatlanpiacon óriási visszaesést eredményezhet, az ingatlanokat nem lehet sem kiadni, sem – még csak nominális értéken sem – értékesíteni. A legextrémebb helyzetben, tehát például egy háborús konfliktus idején pedig egész egyszerűen nem mobilizálható, sőt – ne adja Isten! – ki van téve a fizikai megsemmisülés veszélyének is, melynek során a biztosítók helytállására sincs feltétlen garancia. Ilyenkor az úticsomagban is elrejthető örök értékhordozók jelenthetnek némi egzisztenciális biztonságot, így különösen az arany és a különböző drágakövek, illetve ékszerek.

Egy szó, mint száz az ingatlanok kapcsán jelenleg csak múltbeli tapasztalatokból meríthetünk, és nem vehetjük biztosra, hogy a jövő válságaiban az ingatlanpiac hasonlóan fog-e reagálni, mivel a jelenlegi, globális mátrixhoz hasonló gazdasági-pénzügyi rendszer, illetve a kamatkörnyezet is egészen más, mint a múltbeli válságok esetében. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!