hetilap

Hetek hetilap vásárlás
KERT Alapítvány: egy újabb év a családok szolgálatában
Kézzel fogható segítséget nyújtanak a rászorulóknak
KERT Alapítvány: egy újabb év a családok szolgálatában

Táborozás 2021 augusztusában(Forrás: Kert Alapítvány)

2022. 03. 02.
A Különleges Ellátásban Részesülők Támogatásáért – KERT – Alapítvány hét éve támogatja a fogyatékkal élő embereket és a sérült gyerekeket nevelő családokat. A járvány miatt árván, özvegyen maradottakat tavaly óta célzottan segíti – és volt tennivaló is, siker is az elmúlt évben.

A KERT Alapítvány 2021 elején hozta létre Családsegítő Alapját, kifejezetten azokra gondolva, akik a pandémia következtében elvesztették szeretteiket. Az önkéntesek több mint 100 olyan családot kísérnek figyelemmel, ahol ilyen tragédia bekövetkezett.

Az első év igencsak mozgalmas volt: a Családsegítő Alap, amellett, hogy azonnali vagy havi rendszerességű anyagi támogatást nyújtott a gyászoló családoknak, az év során több alkalommal eljuttatott hozzájuk élelmiszer-adományokat, a gyerekeknek táborozást szervezett, és az iskolakezdésbe is beszállt. A bajba jutott szülők közül sokan köszönetüket fejezték ki az alapítványi önkénteseknek a személyes törődésért is, hiszen rengeteget jelentett számukra, hogy a kézzel fogható segítségen túl meghallgatták, bátorították őket. A gyászfeldolgozásban pszichológusok és mentálhigiénés szakemberek is közreműködtek.

Vállalkozó kedvű fiatalok

Karácsony előtt a Hit Gyülekezete fiatal tagjai által üzemeltetett Park Coffee&Co kávézóval karöltve az Alap egy különleges akcióba kezdett, azzal a céllal, hogy a gondozásában álló családok egyikénél se hiányozzon az ajándék a fa alól. Valójában a Hit Park területén működő újhullámos kávézó személyzetében merült fel az ötlet, hogy miközben a vásárlók sorban állnak a kávéért, röviden tájékoztathatnák őket a KERT Alapítvány támogatásának lehetőségéről, így adományt gyűjthetnek a pultra e célból kirakott dobozba. Még a kávés poharakra is rákerült az alapítvány pecsétje.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!