hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Magyar eszközök a világűrben
Új lendületet kapott a magyar űrszektor – második rész
Magyar eszközök a világűrben

A RadCube az eddigi legnagyobb Magyarországon fejlesztett önálló űreszköz. Az űridőjárással kapcsolatban gyűjt majd adatokat.(Forrás: FB / C3S)

2022. 06. 23.
A legtöbbek számára Farkas Bertalan utazása az utolsó olyan emlék, amikor Magyarország az űrutazásban maradandót alkotott. Pedig azóta is számos – ugyan  kevésbé látványos, de – cseppet sem elhanyagolható eredményt értek el a magyarok a világűr meghódításában.

Az űripar megítélése a közvéleményben időről időre változik. Egy-egy nagy horderejű misszió idején az egész világ figyelmét képes megragadni, mint ahogy az Apolló-küldetés kapcsán is. Bár a reflektorfény azóta kevésbé irányul a szektorra, a fejlesztések folyamatosan haladnak, amiből Magyarország is kiveszi a részét.

Az egyik első és egyben legsikeresebb magyar eszköz, amely az űrbe jutott, a Pille dózismérő volt, amelyet a Központi Fizikai Kutatóintézet (KFKI) Sugárvédelmi Főosztályán fejlesztettek ki a ’70-es években. Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós használta először a világűrben 1980-ban, de később számos szovjet és amerikai misszió során dolgoztak vele. Legújabb változata – első magyar fejlesztésű műszerként – a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) is megtalálható.

Magyarországon jelenleg körülbelül negyven olyan cég van, amely tevékenységét részben vagy egészben az űriparra alapozza. A magyar szektorra az akadémiai kutatások túlsúlya jellemző, ebből adódóan azokon a területeken tud jelentősebb sikereket felmutatni, ahol a kutatásokat tudatosan üzleti termékké tudják alakítani. Ilyen a sugárzásmérés, az anyagtudományok, a gyógyszerfejlesztés és a fedélzeti elektronika területe. Ezek nem látványos, mégis létfontosságú elemei minden nagyobb űrprogramnak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!