hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ellenállás nélkül csak sodródnánk lefelé
Beszélgetés Seres Antallal, a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány vezetőjével
Ellenállás nélkül csak sodródnánk lefelé

Forrás: Seres Antal

2022. 12. 15.
A csongrádi putritelepről indult, majd a Megasztár hőskorában vált országosan ismertté Fivérek nevű zenekarával. Azóta Seres Antal nem a koncertarénákat, hanem a kórházakat járja, hogy a súlyosan beteg, a világtól elzárt gyerekeket gitározni tanítsa, s egy­úttal az egészségügyi személyzetbe és a szülőkbe is lelket öntsön.

A mai napig emlékezetes produkcióként él a köztudatban a három Seres fivér virtuóz gitárjátéka, mellyel négyezer zenekar közül a legjobbként futottak be a Megasztár 2010-es, ötödik szériájában. A zenekarvezető, s egyben legidősebb testvér, a 43 éves Seres Antal mégsem a popzenei karriert választotta, mert úgy érezte, ez nem az ő műfaja.

Mint mondja, Magyarországon végképp olyan a zenei pálya, hogy egyszer lent, egyszer fent, nagyon bizonytalan a jövő. Bár sok minden közrejátszott abban, hogy Antal hátrébb lépett a rivaldafényből, a legfőbb oka talán a pánikbetegsége volt, ami a Megasztár idején tört ki rajta. Mint mondja, az egy felfoghatatlan helyzet, amikor egy vidéki roma fiatalember hirtelen a médianyilvánosság közepén találja magát, és minden lépését fotósok és rajongók kísérik. Átlagemberként hirtelen belecsöppenni a média celebgyárába, ez egy szinte tudathasadásos állapot, amire nagyon kevesen vannak felkészülve. Ezt a változást rendkívül nehéz mentálisan feldolgozni, Antalnak is négy hosszú évig segítettek pszichológusok, pszichiáterek, hogy ismét egyensúlyba tudjon kerülni. A Mega­sztárban a legmélyebb pontjain arra gondolt, hogy a rengeteg erőfeszítés egyetlen értelme, ha az így elért sikert valahogy mások javára is fordíthatja.

Nagyon hiányoztak neki a tanítványai, hiszen a Megasztár előtt már 15 évig tanított gitárt egy szentesi gimnáziumban, és közel ugyanennyi ideje edzősködött egy helyi röplabdacsapatnál. Antal így jutott el odáig, hogy amikor a zenekaruk kiesett a show-ból, közölte a menedzserével: neki mostantól nem a koncertezés a legfontosabb az életében, hanem rákos gyerekeken akar segíteni. „Ezek a gyerekek egy nagyon más világba kerülnek a betegségük alatt. Foglalkozni velük, tanítani őket, majd egy színpadon állni velük, és segíteni nekik visszatalálni a mindennapi életükbe – ennek valóban fontos üzenete van mindenki számára” – fogalmazza meg hitvallását.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!