Illusztráció(Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)
Bizonyos keleti, illetve ázsiai országokban – mindenek előtt Kínában, Indiában – az 1980-as évek óta megfigyelhető tendencia, hogy a gyermekek és fiatalok körében egyre növekszik a fiúk részaránya és csökken a lányoké. A fiúgyermekek preferálása korábban is létező jelenség volt, ami a nők rendkívül hátrányos, tradicionális helyzetével függ össze.
Indiában például a kislányokat szüleik gyakran elhanyagolják, akár sorsukra is hagyják, mert egyáltalán nem kifizetődő lányokat nevelni és kiházasítani. Általában sem könnyű ott nőnek lenni, hiszen ez teljes kiszolgáltatottságot, iskolázatlanságot, házasságnak nevezett rabszolgaságot jelent, az esetleges özvegységgel járó kitaszítottságról és nincstelenségről nem is beszélve. Ott, ahol nincs becsülete azoknak az asszonyoknak, akik nem szülnek fiúgyermeket, nem véletlenül készülhet olyan dokumentumfilm, amelyben egy anya megmutatja földjüknek azt a szegletét, ahol hat lánycsecsemője van már eltemetve.
A sokat vitatott csecsemőgyilkosságokat, és a lánygyermekeket érő egyéb diszkriminatív bánásmódokat idővel elkezdte felülmúlni a nőnemű magzatok sokaságának abortálása, ami az elmúlt 30 évben jött „divatba”, azóta, amióta világszerte elterjedtek a modern, méhen belüli diagnosztikai eljárások. Ezek révén korán kimutathatók az esetleges genetikai fejlődési rendellenességek, s velük együtt a gyermekek neme is. S mivel a túlnépesedett ázsiai országokban jó ideje a népességszabályozás egyik eszközének számít az abortusz, a diagnosztika fejlődésével tömegméreteket öltött a nem kívánt lánygyermekek szülés előtti likvidálása.
2021.09.10. (XXV/36)
