hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Danó útja a halál széléről a családi vállalkozásig
A legnagyobb sztori maga a valóság
Danó útja a halál széléről a családi vállalkozásig

Fotó: Családi archív

2021. 09. 22.
Az éltanuló Daniella 16 évesen hirtelen agyvérzést kapott, s három hónap kóma után újrakezdte az életét. A túlélés esélye 10 százalék, a felépülésé annál is kevesebb volt. A családi összetartásnak köszönhetően Danó mindent kihozott magából, amit lehetett: leérettségizett és ma aktív életet él.

Németh Daniellára, becenevén Danóra egy volt tanára hívta fel a figyelmünket. A lány 16 évesen agyvérzést kapott, majd nullpontról indulva újra kellett tanulnia mindent: evést, mozgást, beszédet, írást, olvasást. Totális magatehetetlenségből hosszú évek alatt jutott el odáig, hogy – bár csak a bal kezét tudja használni – fizikai értelemben alapvetően el tudja látni magát, leérettségizett, idén a Pécsi Egyetemre is felvételt nyert, és a DanoCeramics nevű családi manufaktúrában kerámiázik.

Danó eddigi életútja kétségtelenül sikertörténetnek nevezhető a mai Magyarországon, ahol a sorstársai jellemzően inaktív életet élnek, kiszolgáltatott helyzetben vannak, teljes gondozásra szorulnak és jobbára fekszenek egész nap, gondosan elrejtve a világ szeme elől. Az ilyen súlyos agyvérzés túlélési aránya eleve 10 százalék, a belőle való felépülés esélye ennél is kevesebb, aminek a hátterében a számos sebből vérző ellátórendszeren kívül anyagi okok legalább úgy közrejátszanak, mint az érintett családok széthullása.

Ilyenformán Danó sikere egyben a mögötte álló család sikere is. A 24 éves lány, aki új életének már a nyolcadik évét tapossa, szó szerint él és virul. Többórás beszélgetésünk végén ő dől ki utoljára – végig mosolyog, közlékeny és barátságos, sajátos beszédmódja folytán szavait olykor édesanyja, Panni tolmácsolja.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!