hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Így idomította be a médiát pár évtized alatt egy ellentmondást nem tűrő homoszexuális lobbiszervezet
A GLAAD elérte, hogy csak úgy beszéljenek az LMBTQ-ról, ahogy ők szeretnék
Így idomította be a médiát pár évtized alatt egy ellentmondást nem tűrő homoszexuális lobbiszervezet

„Dobozok a müzliknek vannak” címmel a Kellogg’s müzlimárka színes müzliből álló Pride-csomagot adott ki, így invitálják a fogyasztókat a másság ünneplésére.(Forrás: Shutterstock/Puzzlepix/Hetek-grafika)

2021. 06. 30.
Az Egyesült Államokban minden kongresszusi képviselőre öt, az Európai Parlament képviselőire pedig fejenként három lobbista jut. Azonban nemcsak a politika, de a média is az egyre erősödő lobbi befolyása alatt áll, melynek egyik leghatékonyabb és legtöbb eredményt elérő csoportja a homoszexuális lobbi.

Sokan egyből legyintenek egyet, mondván, egy szélsőjobbos, ultrakonzervatív összeesküvés-elméletről van csak szó. Ez az állítás azonban a nyilvánosan is elérhető információk alapján téves. A legtöbben egyáltalán nincsenek tisztában azzal, hogy egy-egy lobbicsoport mekkora befolyással bír mind a politikában, mind a médiában.

A homoszexuális lobbi legnagyobb és legerősebb képviselője egy 1985-ben alapult szervezet, a GLAAD (Gays and Lesbian Alliance Against Defamation – magyarul Meleg és Leszbikus Rágalmazásellenes Szövetség). A lobbiszervezet magát médiafelügyelő szervként határozza meg, melynek fő feladata és tevékenysége a média folyamatos ,,ellenőrzése”, különös tekintettel a homoszexualitás ,,helyes” megjelenítésére.

Ez azt jelenti, hogy a GLAAD annak érdekében lobbizik, hogy a homoszexualitás megfelelő mennyiségű képernyőidőt kapjon, és ez olyan módon történjen, mely kizárólag pozitív színben tünteti fel a melegeket.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!