hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Varrás mentén szakadhat az LMBTQ+ mozgalom
Reménytelen viták a feministák, a homoszexuálisok és a transzok között
Varrás mentén szakadhat az LMBTQ+ mozgalom

A transzgender mozgalomnak külön színei vannak: a kék a fiúkat, a rózsaszín a lányokat, a fehér pedig a semleges vagy nem beazonosított nemet jelöli. Abszurditás a köbön. (Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)

2021. 08. 17.
Nem könnyű a szivárványos tolerancia égisze alatt a homoszexuális- és transzmozgalmakat egységbe tömöríteni. A természet rendjével szemben álló aktivisták sokszor egymással is reménytelen vitákat folytatnak. Nem véletlenül: ha a normalitást a kukába dobjuk, akkor nem marad más, mint az abszurditás abszurditása.

Szimbolikus jelentőségű botrányok zajlanak az utóbbi időben a transzgender mozgalom egyik fellegvárának számító Egyesült Királyságban, melyek tükrözik az LMBTQ-mozgalom évek óta mélyülő belső törésvonalait. Az egyik ilyen eset Rosie Duffield munkáspárti képviselő kálváriája, aki ellen saját pártja indított júliusban vizsgálatot transzfób közösségi izgatás címén.

A képviselőnő ugyanis lájkolta egy amerikai homoszexuális rapper, Kurtis Tripp tweetjét, aki szerint a transzneműek „többnyire heteroszexuálisok, akik ellenkező nemű karakterekként cos­playeznek”. (A cosplay egy olyan játék, melyben a szereplők kedvenc rajzfilmfiguráik jelmezeibe öltöznek.) Tripp egyúttal azt is követelte, hogy a transznemű emberek „hagyják abba a melegkultúra gyarmatosítását”. A Twitter felfüggesztette Tripp fiókját, miután homoszexuálisként véleményt mert nyilvánítani saját LMBTQ-közösségéről. (A transzok szerint az ilyen és hasonló kritikák azért sértők, mert azt üzenik, hogy ők csak jelmezbált csinálnak a nemi identitásból, és azzal, hogy férfinak meg nőnek öltöznek, éppen a feministák által meghaladni kívánt társadalmi elvárások szerinti szerepeket játsszák: például a nők legyenek szexisek, alárendeltek, a fér­fiak meg macsók stb.)

Az 50 éves Rosie Duffield képviselőnő, aki jellemzően szociális és egészségügyi problémákkal, illetve a családon belüli erőszak témájával foglalkozik, nem először kerül célkeresztbe. Az LMBT+ mozgalom munkáspárti csoportja tavaly már erősen bírálta amiatt, hogy transzellenes megjegyzéseket tesz közzé a közösségi médiában. Duffield ragaszkodott például ahhoz, hogy csak a nőknek van méhnyakuk, és más „transzfób” bejegyzéseket is lájkolt, illetve unalmas kommunista sallangoknak nevezte az ellenvéleményeket. Idén nyáron, az amerikai rapper tweetje után pedig a munkáspárti LMBT+ csoport a képviselőnő párttagságának felfüggesztését követelte annak „notórius LMBT+ fóbiája miatt”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!