hetilap

Hetek hetilap vásárlás
"Ennyi rossz hírt családokkal nem közöltem még"
Interjú Dr. Zacher Gábor munkafüggő toxikológussal
"Ennyi rossz hírt családokkal nem közöltem még"

Fotó: Fodor Enikő

2021. 08. 25.
Zacher Gábor végigdolgozta az elmúlt másfél évet a Hatvani Kórház főorvosaként és mentőorvosként is. Az ország legismertebb toxikológusa bár már több mint harmincöt éve a pályán van, ilyen nagy számban még nem látott embereket meghalni. Úgy látja, sokkal kevesebb áldozat lenne, ha többen oltatnák be magukat.

Halljuk a Covid kapcsán, hogy az egészségügyi dolgozók leterheltek, kimerültek. Ön tudott pihenni?

– Én munkafüggő vagyok. Most azért már sokkal-sokkal lazább a dolog, de például a járvány alatt fix heteim voltak talán egy fél éven keresztül. Hétfőn mentőztem, kedd reggel leléptem, akkor szabadnapom volt, örültem, hogy szusszanhatok egyet, majd szerda reggel beültem a kocsiba, elmentem Hatvanba, és péntek, de inkább szombat, néha vasárnap reggel jöttem haza. A kórházban voltam akár három-négy napon keresztül folyamatosan. Fizikálisan persze igénybe vett a dolog, elfáradtam, de – azt gondolom – nem égtem ki ezekben a 420-440 munkaórás hónapokban. Láttam, hogy a kollegáim is elfáradtak, kimerültek, ami érthető is, hiszen rengeteg beteg volt, és nagyon sok negatív élmény ért minket. Ilyen mennyiségű halotti zárójelentést még nem írtam, ennyi rossz hírt családokkal még nem közöltem, hogy „meghalt, vagy hogy jöjjenek be, búcsúzzanak a szülőtől, gyerektől, testvértől, nagybácsitól, nagynénitől, mert meg fog halni”.

Már több mint harmincöt éve vagyok orvos, de ilyen nagy számban embereket meghalni még nem láttam. Olyan már többször történt, hogy egy-egy baleset helyszínén 4-5 áldozat is volt, de azzal szembesülni, hogy szinte minden nap, amikor dolgozom, két-három vagy akár négy embert is elveszítünk – ez azért nagyon-nagyon nehéz volt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!