hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vandalizmus a rasszizmus elleni harc jegyében
A magántulajdon nem számít
Vandalizmus a rasszizmus elleni harc jegyében

BLM-tüntetők rongáltak meg egy Starbucks kávézót. Semmi sem számít. (Fotó: AP/Christian Monterrosa)

2020. 09. 09.
Fiatal, jómódú egyetemisták is rombolnak a Black Lives Matter tüntetésein.  A magántulajdon elleni támadásoknak viszont semmi közük a rasszizmus elleni harchoz, sokkal inkább ahhoz, hogy egyre kevesebben hisznek az amerikai álomban.

Egy manhattani tüntetés után, amelyen több üzlet, köztük egy Starbucks kirakatát is betörték a tüntetők, és graffitivel fújták össze a kirakatokat, nyolc embert vett őrizetbe a New York-i rendőrség. Az egyik gyanúsított egy 20 éves lány, aki egyértelműen szimbolizálja az ellentmondásokat, amelyek a Black Lives Matter és az Antifa szélsőséges mozgalmakra egyaránt jellemzők. Ugyanis a Rice Egyetem történelem szakos hallgatója, Clara Kraebber szinte önmagában megtestesíti a „fehér privilégiumnak” nevezett képet, ami ellen az utcai zavargások résztvevői állítólag tüntetnek. A hölgy nem is állhatna távolabb a rendőrök által intézkedés közben megölt, színes bőrű, szegény sorban élő George Floyd világától. Kraebber szüleinek az Upper East Side-on, Manhattan legdrágább negyedében van egy 1,8 milló dollár értékű penthouse lakásuk, illetve egy 1730-ból származó villájuk Connecticutban. A lány anyja egy jól menő építészirodát vezet, apja pedig gyermekpszichológus, aki a Columbia Egyetemen és az NYU-n is tanít. Ennek ellenére Clara már 14 éves korában felhívta magára a figyelmet, amikor Manhattanben csatlakozott egy Missouri államban rendőrségi intézkedés során megölt áldozat, Michael Brown esete miatt kirobbant tüntetéssorozathoz. Ekkor az elitnek számító Hunter College középiskola diákja volt. Ez a tüntetés nagyban hasonlított a mostaniakhoz, annyi különbséggel, hogy abbamaradt, amikor kiderült a sajtóhírekből, hogy Brown nem adta meg magát a hatósági intézkedésnek, hanem az egyik rendőr pisztolyát elvéve rátámadt az egyenruhásokra.

A maga cuccait is felégetjük – reagáltak a fiatalok arra, hogy a kirakatok betörése nem a legjobb módja a tiltakozásnak. 

Kraebber baloldali beállítottságát bizonyítja az is, hogy 2018-ban részt vett Beto O’Rourke kampányában, amelynek célja Ted Cruz republikánus szenátor helyének megszerzése volt. A Rice Egyetem, ahová Kraebber jár, március óta zárva tart, így a jómódú fiatal lánynak volt ideje bekapcsolódni a tüntetéssorozatba. Most viszont akár négy év börtönnel is szembenézhet, ha elítélik, ugyanis 14 éves korában egyszer már előállították a korábban említett tüntetésen. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!