A film a zárt, kontrollálatlan rendszerekben rejlő veszélyekre hívja fel a figyelmet: arra, hogy a gyermekek helyzetével milyen könnyű felnőttként visszaélni.(Forrás: HBO)
Az egyik fővárosi elit gimnázium közkedvelt magyartanárja a ’80-as évek végén azért hagyott fel váratlanul a tanítással, és azért szüntette be népszerű nyári gyerektáborait Szendrőn, mert két tanítványának szülei „felnyomták” őt az iskolaigazgatónál – derült ki 2014-ben egy újságcikkből. A férfi szexuálisan molesztálta középiskolás diákjait, leginkább fiúkat – a táboroztatáskor és az otthonában tartott korrepetálások alatt –, s miután két érintett fiú beszámolt erről a szüleinek, azok választás elé állították a tanárt: vagy elmegy, vagy feljelentik.
Sipos a távozás mellett döntött – ezután az MTV-ben ifjúsági és gyermekműsorok szerkesztője lett, komoly tévés karriert futott be és számos díjnak, így a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének is birtokosa lett. A munkahelyváltás még 1988-ban történt, s a 2014-es cikkből az derült ki, hogy az időközben felnőtté vált áldozatok máig tartó traumával küzdenek amiatt, hogy gyermekkorukban durván visszaéltek a bizalmukkal, rajongásukkal.
egy humoros, művelt, lehengerlő modorú fiatal tanárba senki nem hajlandó belelátni egy szörnyeteget.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »