hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mérgező hírek: Hogyan hat ránk a média?
A "hír-alkoholizmus" egészségügyi kockázatai
Mérgező hírek: Hogyan hat ránk a média?

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix / Hetek-grafika

2020. 06. 11.
A koronavírus miatt karanténba kényszerülő emberek még nagyobb mennyiségben fogyasztják a híreket, mint korábban. Egyrészt sokan ezzel töltik ki a felszabadult idejüket, másrészt mindenki ,,tudni szeretne mindent”. Egy új kutatás szerint azonban ennek a mindentudásnak nemcsak negatív pszichológiai hatásai, de egészségügyi kockázatai is vannak.

A ,,hír-alkoholisták” 53 százalékkal nagyobb eséllyel szenvedtek szív- és érrendszeri beteg ségben, mint azok, akik nem figyelték a híreket.

Alison Holman pszichológus és csapata 2013-ban egy nagyméretű, ötezer fő bevonásával történő, átlagosnak mondható pszichológiai kutatást folytatott, mely az egész Egyesült Államokra kiterjedt. Ebben az évben, április 15-én rendezték a bostoni maratont, melyen több száz résztvevő és több ezer néző volt jelen. Délután három óra előtt nem sokkal két bomba robbanása rázta meg a belvárost, a célvonal közelében. A robbanás okozta pusztítást, és az azt követő káoszt több biztonsági kamera és amatőr felvétel is rögzítette, melyet követtek a kivonuló médiamunkások által felvett képsorok, melyeket napokon keresztül vetítettek újra és újra a világ legnagyobb hírcsatornái. Holmanék csapata rájött, hogy a tragédia megfelelő alkalom lehet arra, hogy felmérjék, miként hat egy ilyen jellegű esemény az emberekre. A csapat több ezer ember lelkiállapotát leíró adat birtokában volt, melyet még a robbantások előtt rögzítettek. Ezt az adathalmazt hasonlították össze a robbantás utáni felmérés eredményével, melyeket a kutatásban eddig is részt vevő emberektől gyűjtöttek be.

HÍRFOGYASZTÁS ÉS TRAUMA

A kutatócsoport által megkérdezettek között egészen véletlenül voltak olyanok, akik személyesen részt vettek a bostoni maratonon.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!