Aktuálishetilap
Hetek hetilap vásárlás

Egyre több áldozatot szednek Magyarországon a nemi betegségek

Láthatatlan babagyilkos
Egyre több áldozatot szednek Magyarországon a nemi betegségek

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

Meredeken emelkedik a nemi betegségek száma Magyarországon az elmúlt években. Az alattomos kórokozók – mint például a szifilisz – a legtöbbször nem okoznak tünetet. Drága lehet azonban a hanyagság vagy az alkalmi „kaland”: ha várandós nőben lévő magzat is megfertőződik, és ez nem derül ki időben, az könnyen a baba életébe kerülhet.

2025-ben 91 szifilisszel fertőzött kisbaba jött a világra, akik közül 26-an haltak bele a betegségbe, míg idén, csak az első félévben már 81 igazolt fertőzésről tudunk, amelyből nyár végéig 23-an haltak meg. A szakemberek szerint ez egy megdöbbentő trend, hiszen korábban évente két-három veleszületett szifiliszes eset fordult elő. A betegek száma ennek sokszorosa: Magyarországon 2025-ben csaknem 2500 szifiliszes megbetegedést regisztráltak. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ 2026-ban megjelent jelentése szerint 2015–2024 között a bejelentett szifiliszesetek népességarányos gyakorisága több mint kétszeresére nőtt.  Magyarország a dicstelen uniós rangsor 5. helyén áll a százezer lakosra jutó 18 megbetegedésszámmal. Magyarországon leginkább a 25–29 éves korosztály érintett: ebben a korcsoportban 377 megbetegedést jelentettek, ami 100 ezer lakosra vetítve 70,4 esetet jelent.

Az anyánál tünetmentes, a babánál gyilkos

A veleszületett szifilisz azt jelenti, hogy a fertőzés a várandósság alatt az anyáról a magzatra terjed. Németh Zoltán háziorvos szerint a negatív trendekből kiindulva könnyen elképzelhető, hogy akár 150 fölé is mehet a szifilisszel fertőzött kisbabák száma. „Aggasztó, hogy ezeknek a csecsemőknek a harmada, negyede meghal, ami nagyon szomorú, hiszen ők megmenthetőek lennének” – jelentette ki a Heteknek Németh Zoltán. A betegség régi neve vérbaj, kórokozója a Treponema pallidum baktérium, és felnőtteknél elsősorban szexuális úton terjed, az orvos szerint legtöbbször a férfiról a nőre, majd a méhében megfogant babára. Jellegzetes tünetei a kiütések és egyéb elváltozások a bőrön, de kezeletlenül, idővel, súlyos szervi és idegrendszeri károsodáshoz, illetve halálhoz vezethet. A fertőzés várandós nők esetében a magzatra is átterjedhet, ami vetéléssel, halva születéssel, valamint súlyos deformitások és fejlődési rendellenességek kialakulásával járhat.

Ahogy a statisztikákból is kiderül, a legtöbb fertőzést Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyékben, illetve Budapesten regisztrálták, a szakemberek szerint jellemzően olyan elmaradott körzetekben, ahol az egészségmegőrzésre nem sok hangsúlyt helyeznek. A terhesgondozás nem megfelelő színvonala is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy nem ismerik fel kellő időben – a terhesség első trimeszterében – a fertőzést, így a magzat megfertőzését már nem tudják megakadályozni.

Itt állítsd be, hogy a Google kereső elöl hozza a hetek.hu-s találatokat
Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!