A Hit Gyülekezete legelső istentiszteletén mindössze öt istenkereső ember gyűlt össze egy budaörsi magánházban, azzal a céllal, hogy megszólítsák Istent, és közösen tanulmányozzák a Bibliát. Isten pedig válaszolt nekik. A kis csoport gyülekezetté fejlődött, melyet még a kommunizmus istentagadó és ellenséges ideológiája sem tudott megfékezni a növekedésben. Ennek az öt embernek a Jézus Krisztusba vetett szenvedélyes hite odáig vezetett, hogy a kilencvenes évek végére az ország minden pontjára eljutott az evangélium üzenete.
40 év elteltével több tízezer helyreállt élet bizonyítja, hogy ahol Istent keresik, ott bármi megtörténhet! Ezért is adunk hétről hétre, városról városra lehetőséget arra, hogy az emberek megismerhessék Istent, a nagybetűs Szeretetet.
Jelenleg a Hit Gyülekezete 93 közösséget tart fent országszerte nagyvárosokban, lelkészeink pedig heti rendszerességgel, sok száz kilométert utazva további 126 településre járnak el, hogy minél több magyar emberhez eljuttassák az evangéliumot. Istentiszteleteink nyitottak és ingyenesek minden érdeklődő számára, minden hitéleti kiadásunkat a hívők adományaiból fedezzük. (x)
Isten azt ígéri, hogy a megfelelő pillanatban életmentő szavak fognak eszünkbe jutni, viszont eszünkbe jutni csak az tud, amit már hallottunk, olvastunk. Ezért nagyszerű dolog a Bibliát tanulmányozni. Az egyik vezérfonalam az, amit a zsoltáros mond, hogy „érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr, boldog ember az, aki bízik benne”. Az Isten jóságára épített bizalom pedig megtartja és megőrzi az embert.
Katonaként tértem meg, akkor azt mondták, hogy a katonaság kidobott idő lesz az életemben. Viszont én azt kértem Istentől, hogy tegye hasznossá számomra ezt az időt. Nagyon élveztem a katonaságot, mert megtanultam parancsnak engedelmeskedni, azt tenni, ami nem az én akaratom. Ettől tud boldog lenni egy ember az Úrban is, hogy nem önző, nem maga felé fordul, hanem azt nézi, hogy adott-e tovább életet, vagy megtartotta.
Kezdetben azt mondtam, nem járok én gyülekezetbe, hanem a természetbe, mert Istennel ott is lehet találkozni. De egyre idegesebb és frusztráltabb lettem. Szükségem volt segítségre, hogy megmutassák azt, hogyan tudom Isten lényegét megragadni. Ahhoz, hogy átéld Isten szeretetét, bűnbocsánatát
és hogy örök életed legyen, úgy kell, hogy fogadd Jézust, mint Isten áldozatát a bűneidért. Csak a hit által hívhatod őt az életedbe.
Isten beavatkozott az életembe és újra megragadott a szeretete. Akkor egy mondatot mondtam az Úrnak: Ha megadod azt nekem, hogy újra megtérhessek, én örökké téged foglak szolgálni, és az időmet, erőmet neked adom. Úgy látom, hogy Isten komolyan vette a mondataimat, és valahogy megállapodtunk, hogy ő megadja a kegyelmet,
én pedig szolgálom őt.
Egy munka során egy csarnok tetejéről, 7-8 méter magasról lezuhantam, súlyos sérüléseket szenvedtem, igazából nekem már nem kellene, hogy itt a földön éljek, de mégis túléltem. Nagyon hálás vagyok Istennek, hogy megmentett, mert így tulajdonképpen meghosszabbította az életem, és ezért lényegében én őneki élek.
16 évesen elvesztettem az apámat, amikor meghalt. Miután Jézust befogadtam a szívembe, Istent apának mondhatom, ez egy olyan pluszenergiát adott, ami teljesen kiölte az elvetettséget a szívemből. A világmindenség Urát mondhatjuk apánknak. Mindig azt tartom szem előtt, hogy annak is, aki a legkisebb a gyülekezetben, ugyanezt a szeretetet kell mutatni.
Én azt tapasztaltam az életemben, hogy amikor jött egy nagyon kritikus pillanat, mintha egy mézszerű anyaggal felülről leöntöttek volna, a Szentlélek egy olyan ereje jött rám, ami teljesen kiszedett abból az adott állapotból. Ő a Vigasztaló, aki szellemi-lelki erőt ad az embernek pszichésen, mentálisan. Igyekszem ugyanígy szolgálni az emberek felé, azért imádkozom, hogy ahogy engem meg szokott érinteni az Úr, érintse meg őket is.