Lengyel katonák díszszemlén. Varsó az egyik legmilitánsabb hangadó lett Európában.( Fotó: Shutterstock / PuzzlePix)
A NATO európai tagállamai közül jelenleg csak Dánia, Észtország és Görögország írja elő a kötelező katonai szolgálatot, a közelmúltban pedig Lettországban is úgy döntöttek, hogy újra bevezetik. Romániában – amely néhány éve elutasította a hadkötelezettség újbóli bevezetését – a védelmi minisztérium februárban előterjesztett egy törvénytervezetet, amely arra kötelezné a külföldön élő állampolgárokat, hogy rendkívüli állapot vagy háború esetén 15 napon belül hazatérjenek hadkötelezettség céljából.
A többi ország a hidegháború vége óta már felfüggesztette ezt a rendelkezést. Németország új védelmi minisztere, Boris Pistorius a közelmúltban kijelentette, hogy „hiba volt felfüggeszteni a kötelező katonai szolgálatot”.
Más német politikusok is hasonlóan látják ezt a kérdést. A Honvédelmi Bizottság elnöke, Marie-Agnes Strack-Zimmermann nem zárta ki a sorkatonaság újbóli bevezetését.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »