Három volt hadifogoly, aki visszatért Ukrajnába. Nyolcan Magyarországon maradtak.(Fotó: The Coordination HQ for the Treatment of Prisoners of War)
A magyar–ukrán viszony drámaian megromlott az ukrajnai háború kirobbanása óta, a közvetlen feszültséget most az kelti, hogy az Orosz Ortodox Egyház és
a Máltai Szeretetszolgálat közös titkos akciója keretében 11 kárpátaljai származású hadifoglyot rejtélyes úton Oroszországból Magyarországra szállítottak. A felháborodást ukrán részről az fűti, hogy a kiszabadulásukról állításuk szerint a magyar fél őket nem tájékoztatta, ahogyan azt is sérelmezik, hogy még mindig nem tért vissza az összes katona Ukrajnába.
Egészen különös helyzet állt elő a rejtélyes akció kapcsán, hiszen arról ugyan eddig is lehetett hallani, hogy Ukrajna és Oroszország lebonyolít hadifogolycseréket, ám tudomásunk szerint ez az első olyan eset az ukrajnai háború kirobbanása óta, hogy a nyugati szövetségi rendszerek egy tagja (NATO és EU) a katonai összecsapások során fogságba esett ukrán katonákat ki tudott hozni az orosz fogságból.
Ügynökök osztották meg az 56-os bajtársakat
Interjú Fónay Jenővel, a Pofosz alapító elnökével »
1956: a magyar menekülteket védő diplomata rejtélyes halála
Povl Bang-Jensen története »
„A Sátán újra a Földön lakik, és számos emberi testet öltött magára”
Németh Sándor beszéde az október 7-e utáni Izrael melletti szolidaritási tüntetésen »