hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mi veszélyezteti valójában a magyarok szuverenitását?
Kitől kell megvédeni a sajtó szabadságát?
Mi veszélyezteti valójában a magyarok szuverenitását?

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix

2023. 11. 29.
Miközben a liberális, ellenzéki orgánumok hetek óta lebegtetik, hogy a Fidesz által benyújtott szuverenitásvédelmi törvény veszélybe fogja sodorni a sajtószabadságot Magyarországon – és adott esetben el fogja lehetetleníteni a kormánnyal kritikus szerkesztőségek és újságírók munkáját – nagyítóval kell keresni azokat a felháborodott és szolidáris cikkeket, amik a tech­óriások önkényes „törvényeinek” áldozatul esett médiafelületek mellett hallatják hangjukat. De miről is szól a kormánypártok által beterjesztett javaslat?

CSAK EGYÜTT TUDJUK FOLYTATNI! Az elmúlt évben a Hetek minden korábbinál élesebben állt ki az igazság mellett: legyen szó a keresztény értékek védelméről, vagy az Izrael melletti kiállásról. Fizessen elő Ön is, hogy jövőre is folytatni tudjuk ezt a munkát: hetek.hu/elofizetes

Az ügy előzménye, hogy a 2022-es országgyűlési választási kampányban súlyos (és kétes) pénzekkel támogattak nyugatról hazai ellenzéki pártokat, végeredményben azért, hogy kurzusváltást idézzenek elő Magyarországon. Nagyon leegyszerűsítve: ezt kívánja a jövőben megakadályozni a Fidesz, és ennek érdekében módosítanák az Alaptörvényt, illetve felállítanának egy úgynevezett Szuverenitásvédelmi Hivatalt is. Az ellenzéki újságok putyini módszereket vélnek felfedezni a javaslatban: attól tartanak, hogy a kormány a törvényt kihasználva elhallgattatja majd a kritikus hangokat.

A szuverenitásvédelmi törvény és a hozzá kapcsolódó alkotmánymódosítások általános vitáján Varga Judit úgy fogalmazott: „A határainkon belül pedig az idegen érdekek kiszolgálóit kell rendre visszavernünk, akik nagy, nemzetközi NGO-hálózat által, guruló dollárok segítségével vagy éppen a fősodratú, progresszív, liberális médián keresztül próbálják aláásni a magyar érdekérvényesítést.” Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter azonban később egy kérdésre válaszolva leszögezte: a törvényjavaslatnak nincsen sajtót érintő hatása. A hvg.hu-nak kijelentette: „Nem érinti a szerkesztőségek szabadságát vagy a sajtószabadságot, így nem látom, hogy a szuverenitásvédelmi törvényjavaslat bármilyen veszélyt jelentene a sajtóra.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!