„Ma bekövetkezett az, amire már régóta figyelmeztettünk. A terror nem korlátozódik államhatárainkra. Orosz rakéták csapódtak be Lengyelországba, baráti országunk területére. Hányszor mondta már Ukrajna, hogy a terrorista állam nem korlátozódik az országunkra?”
– jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután kedden – akkor még azonosítatlan – rakéták vagy inkább rakétadarabok csapódtak be Lengyelország területén, két ember halálát okozva. Az incidens világsajtón azonnal végigszáguldó híre orosz rakétáról szólt, és Zelenszkij nyilatkozata mellett nem sok hely maradt az orosz Védelmi Minisztérium nyilatkozatának, amelyben hangsúlyozták, hogy nem ők állnak a Lengyelországot ért rakétatámadás mögött. A minisztérium úgy fogalmazott, hogy „ezek a provokációk a helyzet eszkalálására irányulnak”.
Mint kiderült, sem orosz támadásról, sem provokációról nem volt szó. A világháborús hangulatot megidéző sajtóorgánumokkal és elemzőkkel szemben szerencsére a nyugati katonai és politikai vezetők többsége nem osztotta az ukrán narratívát. Sőt, maga Joe Biden amerikai elnök nyilatkozta néhány órával az incidenst követően – szakértő elemzésekre alapozva –, hogy valószínűleg egy ukrán légvédelmi rakéta csapódott be Kelet-Lengyelországban. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pedig azt hangsúlyozta, hogy nincs arra bizonyíték, hogy Oroszország szándékos támadást indított volna a NATO ellen, és a rakéta nem egy támadás miatt jutott be a NATO területére (ezért nem fogta el a légvédelmi rendszer).