hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Lesz-e válság? Ilyen évre számíthatunk 2023-ban
A tél és az EU is közbeszólhat
Lesz-e válság? Ilyen évre számíthatunk 2023-ban

Fotó: Shutterstock / PuzzlePix / Hetek-grafika

2022. 12. 08.
Gazdasági szempontból 2023 nehézségekkel tűzdelt, de menedzselhető év lesz – mondta a Heteknek Madár István közgazdász. Egyelőre válság nincs, de a külső és belső gazdasági körülményeknek is optimálisan kell alakulniuk, hogy ne is legyen.

A héten a gazdasági hírek vitték a prímet a magyar közéletben: az üzemanyagpánik, a benzinársapka eltörlése, az olajcégek extraprofitadója mellett Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is „nagyot ment” azzal, hogy megkongatta a vészharangot a magyar gazdasággal kapcsolatban. A parlament gazdasági bizottsága előtt válságközeli helyzetről beszélt, kritikát fogalmazva meg a kormány döntéseivel kapcsolatosan. Kiemelte, hogy a jegybankok között globálisan vita volt arról, hogy a 2020-as évtizedben egyáltalán lesz-e infláció. Némelyek azt képviselték, hogy nem lesz, mások az átmeneti inflációt vetítették előre. A világon összesen 3-4 jegybank jósolt magas inflációt, melyek egyike a magyar jegybank volt – mondta.

Emögött az előrejelzés mögött az állt, hogy minden gazdaságtörténeti prognózis azt mutatta, a 2020-as évek trendjei az 1970-es éveket idézik, amikor magas volt az infláció és alacsony a gazdasági növekedés.

Magyarország az egyetlen ország, amely több benzint és gázolajat fogyaszt, mint az energiaválság előtt – mutatott rá a jegybankelnök, aki szerint sok szempontból a saját döntéseink miatt jutottunk válságközeli helyzetbe. „2010 után nem hoztuk meg a jó döntéseket, 2021 után rossz döntéseket hozott a kormány” – tette hozzá, azt állítva, hogy Magyarország a 4-5 legsebezhetőbb ország között van a világon. Szerinte jövőre akár 15-18 százalékos is lehet az infláció.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!