hetilap

Hetek hetilap vásárlás
"Közösségben lenni mindig nehezebb, mint szanaszét lenni" –interjú Navracsics Tibor kormánybiztossal
Néppártról, a 2022-es választásról, Orbán Viktorral ápolt kapcsolatáról kérdeztük
"Közösségben lenni mindig nehezebb, mint szanaszét lenni" –interjú Navracsics Tibor kormánybiztossal

"El tudok képzelni egy olyan Magyarországot, ahol jól érezném magam politikai értelemben is."(Fotó: Burger Zsolt)

2021. 04. 15.
Időnként vitatkozik Orbán Viktorral, van, hogy a miniszterelnök győzi meg őt. Nem tartja problémának, hogy „kikerült a tűzközelből”, mert most máshova került a fókusz. Továbbra is a polgári Magyarország és a kereszténydemokrácia híve, szerinte a Fidesz–KDNP nyeri a 2022-es választást, mert ez a párt a legkormányképesebb erő. Navracsics Tiborral beszélgettünk.

NÉVJEGY

Navracsics Tibor magyar jogász, egyetemi docens és politikus. Nyolc évig a Fidesz országgyűlési képviselője, négy évig frakcióvezetője, majd miniszterelnök-helyettese is volt. 2010 és 2014 között közigazgatási és igazságügyi miniszterként dolgozott a kormányban, majd 5 évig a Juncker-féle Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa volt. Mandátuma lejárta után vidékfejlesztési kormánybiztosként, a Veszprém 2023 programfelelőseként tért vissza.

Korábbi interjúiban többször fogalmazott úgy, hogy „a Fideszen belül már nem meghatározó szereplő” vagy, hogy „megy a szekér ön nélkül is”. Ön távolodott el a tűzközelből, vagy mondhatni kiszorították? 

– Nem gyanúsítom egyetlen párttársamat sem, hogy kiszorított volna. Nem is kellett engem kiszorítani. Volt időszak, amikor jelentősebb szerepet játszhattam a Fideszben, mert éppen ott volt a fókusz, ahol az én személyes fókuszom. Ahogy én látom, ma más prioritásokat követ a Fidesz, mint amiket én – de ebben nem látok gondot, más a politikai helyzet. Öt évig voltam kint Brüsszelben, az egy más politikai közeg volt, ez idő alatt sok minden változott Magyarországon. Nem biztos, hogy ezeknek az új té­máknak, új problémáknak én vagyok a jó szereplője. 

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!