II. Szulejmán és Tom Hanks is ugyanahhoz a genetikai markercsoporthoz (R1a haplocsoport) tartozik, mint III. Béla, illetve azok az egykori hunok, akiknek a maradványai egy Közép-Mongóliában feltárt, Krisztus idejében használt temetőből kerültek elő. Mennyire célravezető genetikai eredményekből történeti következtetéseket levonni?
– Fontos rögzíteni, hogy genetikai kutatások alapján csakis genetikai következtetéseket vonunk le – majd megvizsgáljuk, hogy ezek mely történeti következtetésekkel, hipotézisekkel mutatnak párhuzamot. Az őstörténet kerekasztalánál ott ülnek a tudományágak képviselői, és mindegyik felteszi az asztalra az eredményeit, amelyeket összevetve fényt lehet deríteni a vakfoltokra. A genetika a legutóbbi időkig nem ült ennél az asztalnál, és eleinte meg is riadtak a társadalomtudósok, hogy szorítani kell egy kis helyet nekünk. Ez ugyanis azzal járhat, hogy a genetikai eredmények fényében egyes bevett hipotézisek súlya csökken, vagy akár tarthatatlanná válik.
Az írásos és szóbeli hagyományokat, amelyek az Árpád-ház hunokkal való rokonságára utalnak, a genetikai kutatások megerõsítik.