A Borkai-videó létezéséről szinte annak elkészülte óta, másfél éve lehetett hallani. Ha a Fideszben nem tudtak róla, akkor az a baj, ha tudtak, de nem vették komolyan, akkor meg az – mondta a Fidesz győri választási kampányára rálátó forrásunk. Megjegyezte, az eszkortlányok „biztonsági anyagaként” szolgáló videót eredetileg a polgármester ügyvéd barátja, Rákosfalvy Zoltán ellen akarták felhasználni egy üzleti vitában. „Az utóbbi években arrogáns módon rátelepedett a városra a polgármester baráti-üzleti köre, ez sokaknak nem tetszett” – jegyezte meg interjúalanyunk. Szerinte a szexvideó és az azzal együtt megszellőztetett korrupciós ügyek a Fidesz-tábort nem amortizálták (Borkai alig kapott kevesebb szavazatot, mint öt éve, és a 16 körzetből 15-öt megnyertek), viszont az ellenzéki és a passzív szavazókat az ellenzéki összefogás mellett ez is mobilizálta (ennek köszönhető a rekordrészvétel).
„A helyi fideszesek nincsenek kétségbe esve: azt emlegetik, hogy nemcsak Győr, de a megye is habtiszta fideszes maradt. Ugyanakkor van köztük egy jelentős törésvonal: a borkaisták és a velük szemben álló ősfideszesek konfliktusa tartogathat izgalmakat a jövőre nézve” – fogalmazott forrásunk.
Egy vidéki nagyváros fideszes képviselője azonban úgy véli, a Borkai-ügy az ország összes fideszes jelöltjének eredményét nagymértékben rontotta. Szerinte a kispesti „drogos-korrupciós” botrány jóval súlyosabb volt, azt sokkal jobban „rá kellett volna égetni” a baloldalra. Csalódott amiatt is, hogy nem jelent meg szavazatokban a családokat érintő központi kormányzati intézkedések hatása, a Modern Városok program fejlesztései. Mint fogalmazott, alaposan előkészített, erőteljes, pozitív üzenetekre építő, tisztességesen végigdolgozott kampányon vannak túl erős polgármesterjelölttel, mégis mélyen várakozás alatt teljesítettek. Nagyon meglepte, hogy a választók milyen nagy arányban fogadták el a széles pártskáláról kikerülő összellenzéki jelölteket, ő maga is egy nálánál jóval fiatalabb, választókörzetét alig ismerő, ráadásul a legkisebb támogatottságú ellenzéki pártból jövő jelölttől szenvedett vereséget. Ebben – véleménye szerint – nagy szerepet játszhattak a kollégiumokat végigjáró és átszavazásra buzdító momentumosok, valamint az emberek rövid memóriájára alapozott, elvtelen, kritikátlan állásfoglalása és a polgári értékeket figyelmen kívül hagyó életvitele.