hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Író és politikus
Mikszáth a Parlamenten belül és kívül

2019. 06. 27.
„Népszerűség! Különös kis holmi. Az egyetlen dolog, amiből a látszat annyit ér, mint a valóság. Sőt talán többet, mert ha az embert népszerűnek gondolják, sokra viheti a közpályákon, ha alapjában gyűlölik is. Ellenben semmire se viszi, ha szeretik bár, de nem látszik, hogy szeretik. A valóságok bizonyára erős gránitkövek, de a legnagyobb karrierek még a látszatokon épülnek fel.”-A fekete város

 

Mikszáth Kálmán 1847. január 16-án született a Nógrád megyei Szkalbonyán, amely ma szlovák városka – olvashatja bárki, ha felcsapja a Wikipédia virtuális oldalait. Eddig még egyáltalán nem érdekes a történet – kivéve, ha a közelgő Trianon-évfordulóra gondolunk. A tótok és palócok világa ez a terület, akikről lelkiismeretesen beszámol a kortársak szerint maga is erősen palóc nyelvjárásban beszélő író. Emlékezhetünk az érdekes élettörténetére is, mely a jómódú földbirtokos apa és a nemesi származású, evangélikus papi felmenőkkel rendelkező anya frigyével kezdődött.

Három gyermekük közül – a középső – Kálmán tanulmányait Rimaszombaton, Selmecbányán végzi, majd Pesten jogot hallgat. Ez utóbbit nem fejezi be, de szolgabíróként 1871-től Balassagyarmaton Mauks Mátyás keze alatt dolgozik. Leszámítva a gyermekkori kalandokat, itt kezdődik az első, az életre szóló: beleszeret Mauks Ilonába, főnöke lányába. A fiatalok titkon elszöknek, összeházasodnak. 1873-ban történik mindez, s a friss házasok a fővárosba költöznek. Persze nem minden fenékig tejfel. Nagy nyomorúságban élnek, s első fiuk pár hetesen meghal. Ilona megbetegszik, hazaköltözik, s Kálmán hűtlenségére hivatkozva elválnak. Ez utóbbi nem volt igaz: az akkor még össze-vissza író, különböző lapokban publikáló, egyáltalán nem ismert Mikszáth óvni akarta feleségét a szegénységtől, a szomorúságtól. Próbált az időközben elhunyt szülei birtokán dolgozni, jelöltette magát aljegyzőnek, de mindkét próbálkozása kudarcba fulladt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!