A magyar kormánypártra nehezedő nyomást kedden Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője és egyben csúcsjelöltje is fokozta: hárompontos ultimátumot adott Orbán Viktornak: a Fidesz csak abban az esetben maradhat az EPP-ben, ha Orbán „azonnal és végérvényesen leállítja kormánya Brüsszel elleni kampányát", bocsánatot kér az EPP tagpártjaitól, és biztosítja a Közép-európai Egyetem (CEU) megmaradását Budapesten. Weber a hónap végéig adott végső határidőt a Fidesznek.
A magyar kormány már előzőleg jelezte, hogy március 15-ig lecserélik a Soros-Juncker plakátokat: Soros marad, Junckert, az Európai Bizottság elnökét azonban a baloldal csúcsjelöltje, Frans Timmermans váltja a képeken. A bocsánatkérést ugyanakkor nem tartják realitásnak. Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője az ATV-ben azt mondta: különböző néppárti politikusok között mindig is zajlottak viták fontos kérdésekben, így számukra a március 20-i ülés kiváló alkalom lesz, hogy a kifejtsék álláspontjukat. Deutsch ismét elmondta, hogy a magyar kormánypárt szerint Európa elsőszámú sorskérdése az ide irányuló migránsáradat, tehát ez az ügy a közelgő Európai parlamenti választások legfőbb tétje. A képviselő emlékeztetett rá, hogy egy az Európai Bizottság által készített felmérés szerint a 27 uniós tagállam 300 millió választópolgárának 75 százaléka szerint a legfontosabb kérdés a migrációs válság.