hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kiszorulóban a neonácik a Mi Hazánkból
Különös folyamatok az új pártban

2019. 01. 18.
A korábbi évekhez képest szinte elképzelhetetlen eseménysor zajlott az úgynevezett radikális jobboldalon az elmúlt két hónapban, hiszen több élvonalbeli, vagy az utánpótláshoz tartozó politikus kényszerült távozni, miután kompromittáló információk kerültek elő neonáci, rasszista nézeteikről. Ennek ellenére számos szélsőjobboldali szervezet zavartalanul működik.

 

A Jobbik 2013-ban döntött a néppártosodás mellett, ami egyben a vállalhatatlan eszmékkel történő – valódi vagy színlelt, de mindenesetre érzékelhető – szakítást is magába foglalta. Legjobb eredményüket tavaly, jobboldali néppártként érték el, a kormányra kerülés elmaradása azonban kettészakította a pártot. A távozók által megalapított Mi Hazánk egyik ígérete az volt, hogy visszatérnek a Jobbik eredeti szellemiségéhez. Úgy tűnik, többen úgy vélték, hogy a Toroczkai László vezette új formáció lesz a rasszista, neonáci, újnyilas eszmék új otthona. És talán lehetett is volna, ám néhány fotó és két nyilvános szembesítés után nem várt folyamat indult el.

Toroczkai László pártelnök december elején interjút adott az ATV Egyenes Beszéd Kontra című műsorában. Eredetileg a túlóratörvény volt a téma, ám Toroczkait váratlanul szembesítették a Mi Hazánk Ifjai két vezetőjének múltjával. Az egyikük Lantos János, aki Toroczkaiéknál elnökségi tanácsosként tevékenykedett. Az adásban bemutattak egy korábbi fotót, amin Lantos a nyilasokéra megtévesztésig hasonlító egyenruhában szónokol. A felvétel 2011-ben készült a Normafánál, ahol akkor egy döbbenetes rendezvényt tartottak a neonácik: legalább kétszáz – részben korabeli öltözetbe bújt – résztvevő vonult fel zenére zászlókkal, hogy meghallgassa a német, holland és magyar nemzetiszocialisták vezetőit. Itt szónokolt Lantos is, többek között arról, hogy szerinte Európa sorsa a nácik bukásával pecsételődött meg, mert a „vasfüggönnyel kettéválasztott kontinens mindkét felét ugyanaz a faj uralta: az a hiéna faj, amely képtelen valódi értéket alkotni, és amely úgy viszonyul a kultúraalkotó fajokhoz, mint amilyen szerepet a poloska tölt be az állatvilágban”. A durva antiszemita idézetre Toroczkai a műsorban csak annyit tudott válaszolni, hogy nem ismerte Lantos múltját, de utánanéz és elbeszélget vele. Mint ahogy egy másik ifjú vezetővel, László Balázzsal is elbeszélget, miután Lászlónak azzal az eszmefuttatásával szembesítették, miszerint „egy cigány, vagy egy zsidó fiatalnak nincs helye közöttünk, mert a saját etnikai sorainkból akarunk szerveződni, mi a sajátjainkért küzdünk”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!