A hétvégén is folytatódott a decemberben indult tüntetéssorozat, ám mint az várható volt, az újabb demonstráció már nem csak a túlóratörvény visszavonásáról, hanem számos újabb követelésről szólt, és mindemellett ismét napirendre került az ellenzéki pártok együttműködése. Az elégedetlenségi hullám kiváltó oka, a bírálói által rabszolgatörvényként emlegetett jogszabály ugyanakkor a magyar gazdaság és a társadalom oly sok ellentmondására és sokszor szinte megoldhatatlannak látszó problémájára irányítja rá a figyelmet, hogy érdemes vele nagyobb terjedelemben is foglalkozni.
Érvek a túlóratörvény mellett
A vitatott törvény lényege, hogy 250-ről 400 órára nőtt az elrendelhető éves túlórakeret, a többletmunka kifizetésének határideje pedig 36 hónapra emelkedett az eddigi 12 hónapról. A törvény elviekben minden munkavállalót, vagyis több mint 4 millió embert érint.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »