hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Palkovicsék lefölözik az egészségügyet
Fel kell venni a harcot a bérversennyel

2019. 10. 30.
A kórházak fokozódó eladósodása mögött elsősorban nem a közbeszerzések visszásságai, hanem a magánegészségügy brutális terjedése, a piac bérfelhajtó hatása húzódhat– mondja Kincses Gyula egészségügyi szakértő.

Bejárta a hazai médiát a hír, hogy az EMMI egészségügyi szakállamtitkára, Horváth Ildikó egy konferencia nyilvánossága előtt fakadt ki amiatt, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az egészségipari stratégia megalkotásakor figyelmen kívül hagyta az EMMI javaslatait.

Az EMMI álláspontja szerint a – világszerte igen rentábilis – egészségipari kutatásoknak és fejlesztéseknek nemcsak a gazdasági hasznuk fontos, hanem mindenekelőtt az emberek jóllétét kell szolgálniuk. Horváth Ildikó külön hangsúlyozta a klinikai vizsgálatok finanszírozásának kérdését, melyek mindenhol a világon az egészségügyhöz tartoznak, és precízen szabályozott, garantált kutatásoknak számítanak. Szavaiból kiderült: az EMMI ellenzi az ITM arra irányuló javaslatát, hogy az innovációs miniszter rendelkezhessen az ipar érdekei szerint minden kutatási-fejlesztési forrás felett.

Kincses Gyula volt egészségügyi államtitkár szerint a vitából annyi minden bizonnyal leszűrhető, hogy kormányzati szinten is gyengül az EMMI hatásköre, és a szakmai feladatokban Kásler miniszter úr helyett sokkal inkább az innovációs miniszter számít erős embernek. Kincses szerint elvileg nem baj, ha a kutatás-fejlesztés egyetemi, illetve piaci szintje egyetlen – ráadásul valamilyen szakértői – kézben összpontosul, csak kérdés, hogyan működik ez a gyakorlatban. Ennél sokkal nagyobb problémának tartotta például, hogy az egészségügyi szakképzést átadnák az ITM-nek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!