hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A gépezet áldozata
Egy igazságtalan büntetés történte

2019. 04. 11.
Hatóságok szerint Roszkos Károly 2016 februárjában díjfizetés nélkül parkolt autójával. Mivel utólag sem rendezte a tartozást, a gépezet beindult: a végrehajtó a napokban emelt le 73 ezer forintot a számlájáról, hogy aztán majd néhány hónap alatt lenullázza a mostanra 180 ezer forintra duzzadt hátralékot. A férfi azonban sosem parkolt az adott helyen, ugyanis abban az időszakban éppen haldoklott.

 

Botrányos parkolási visszaélésektől hangos a közélet hetek óta. Átláthatatlan hátterű cégek tesznek zsebre milliárdokat bizonyos fővárosi kerületekben, miközben a lakosság semmit nem lát viszont az órákba bedobott pénzből. Van ahol veszteséges a parkolás, van ahol nyereséges – csak éppen nem az önkormányzat, hanem „nélkülözhetetlen” magánvállalkozások számára. Ebben a helyzetben keresett meg Roszkos Károly, a 70 éves verőcei nyugdíjas, hogy történetének nyilvánosságot adva próbáljak meg segíteni. Roszkos Károly egy dossziényi okiratot is elküldött – diagnózis, műtéti zárójelentések, önkormányzati, végrehajtói levélváltások stb. – melyek lépésről lépésre alátámasztják állításait.   

A férfi 2014 júliusa óta Verőcén él. 2015 januárjában emésztési panaszokat észlelt, ezért orvoshoz fordult. A vizsgálatok gyomorszáj és nyelőcső daganatot állapítottak meg apróbb áttétekkel. A kemoterápiás kezelésekre eleinte még saját autójával ment, ám egy rendőri igazoltatásnál kiderült, hogy lejárt a jogosítványa, vezetése egyébként is bizonytalan (ezért állította meg a rendőr), a jármű forgalmija pedig napok múlva szintén érvényét veszti.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!