hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Túlóra ajándékba
Emeléssel oldaná meg a munkaerőhiányt a kormány

2018. 12. 06.
Évente 400 óra pluszmunka, amit extrém esetben három év múlva fizetnek ki, vagy ki sem fizetik. Nagyjából ezt tartalmazza a Munkatörvénykönyvének módosítása, amit feltehetőleg napokon belül megszavaz a parlamenti többség. A kormány szerint a változást a Magyarországon termelő külföldi gyárak kérték a munkaerőhiány miatt.

 

Közel 4,4 millió ember dolgozik foglalkoztatottként a Központ Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint. Ez azt jelenti, hogy közvetlenül 4,4 millió embert érinthet a Munka Törvénykönyve legújabb módosítása. Az ellenzék által csak rabszolgatörvényként emlegetett új szabályt még nem szavazta meg a parlament, ám az elmúlt hetek történései alapján okkal feltételezhető, hogy – akár már hétfőn – megszavazza.

A módosítás lényege: az eddigi 250 órás éves túlórakeretet 400 órára emelik, a túlóra elszámolására és kifizetésére pedig extrém esetben csak három év múlva kerülne sor, ha egyáltalán sor kerül, ugyanis a törvény szövege alapján a munkaadó úgy is trükközhetne, hogy ne kelljen kifizetnie a pluszmunkát.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!