A Fidesz kormányzása alatt mindig ügyelt arra, hogy ne vigyen át tömegesen népszerűtlen döntéseket a törvényhozásban (pl internet-adó). Ebben változást hozott a mostani túlóratörvény. Kérdés, hogy ezzel a Fidesz kormányzása és kommunikációja is korszakhatárhoz érkezett, és kénytelen lesz a jövőben nem csak tettek, hanem szavak szintjén is kormányozni.
Jehezkeli: Európának fel kell ébrednie
Interjú a muszlim közösségekbe beépült oknyomozó újságíróval »
Amíg élünk, zenélünk - Beszélgetés Fenyő Miklóssal a rock and rollról
A Made in Hungária című darab 75. előadásán »
Mi lesz az NB1 legértékesebb játékosával?
Interjú Tóth Alexszel, a Fradi válogatott középpályásával »