hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Radikális átalakítás
Szétválasztaná az állami és magánegészségügyet a kormány

2018. 11. 08.
A kormány megtiltaná az államilag finanszírozott kórházakban a fizetős szolgáltatásokat. Ám félő, hogy ezzel csak a kórházak legális pluszbevételei, nem pedig az orvosok hálapénze szűnne meg. Az indoklás szerint az állami és a magán egészségügyi rendszer szétválasztása a cél.

A sürgősségi ellátásban uralkodó viszonyok miatt botrányok és lemondások sorozata robbant ki, aminek folytán a szaktárca gyors változtatásokat tervez az alap- és sürgősségi ellátás területén is. Közben az egészségügyi államtitkárság működése az államtitkár-, illetve apparátusváltás miatt gyakorlatilag több mint egy hónapja szünetel. Így nem tudni, hogy kik és milyen alapon dolgoznak ki új koncepciókat, mivel hivatalos egyeztetések nincsenek, ezért az érintettek sajtóhírek alapján vitatkoznak. Mint azt korábban megírtuk, a sürgősségi ellátás nem újítható meg az egész rendszer átalakítása nélkül, s a változtatásokhoz, beleértve az adaptációt is, kellő időre van szükség, különben a legjobb koncepcióból is rossz gyakorlat alakul ki, miként arra a neves közgazdász, Kornai János is figyelmeztetett.

Kásler „tempós átalakítást” ígér

Nyár végén a miniszterelnök beszélt a magán- és közegészségügy szétválasztásának szükségességéről. Október végén jelent meg Kásler Miklós Emmi-miniszter interjúja, amelyben kifejtette: „az egészségügyet tempósan kell átalakítani”, jövő év elejére elkészülhetnek az ellátórendszer átalakításához szükséges programok. A miniszter elmondta: zajlik a kórházak gazdálkodásának felülvizsgálata, s ezzel összefüggésben a jogszabályok pontosítására is szükség van ahhoz, hogy az állami ellátórendszerben ne kerekedhessenek felül a magánellátói érdekek.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!