hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Adómentes gyerekvállalás
Kormányzati tervek a családpolitikában

2018. 11. 08.
A gyermekvállalást ösztönző következő családpolitikai intézkedés a háromgyerekes nők SZJA-mentessége lehet. A javaslatot várhatóan a lakosság is véleményezheti a novemberi konzultáción, amelynek egyik legfontosabb célja a demográfiai problémák beemelése lesz a közbeszédbe.

A Magyar Idők nemrég kormányzati forrásból úgy értesült, hogy a gyermekvállalás ösztönzéseként felvetődött, hogy a háromgyermekes nők életük végéig mentesüljenek a személyi jövedelem-adó fizetése alól. A novemberi, demográfiáról szóló nemzeti konzultáció erre vonatkozó kérdést is tartalmazni fog, továbbá a férfiak véleményét is meg szeretnék kérdezni a gyermekvállalás feltételeiről.

„Ahhoz, hogy növekedjen a gyermekvállalási kedv Magyarországon, a jelenleginél több családbarát munkahelyre, a ma még alig létező rugalmas foglalkoztatásra van szükség – ez is iránya lehet a nemzeti konzultáció kérdéseinek” – tette hozzá a lap. A Magyar Idők úgy tudja, hogy az emberek véleményének összegzése után újabb családpolitikai intézkedések várhatóak, illetve bővülhetnek a már érvényben lévő támogatások, kedvezmények.

„A nagycsaládos anyukák szja-mentessége még csak egy tervezet, és nem valószínű, hogy léteznek hozzá hatástanulmányok. Elég nehéz feladat is lenne ennek a lépésnek a születésszám-növelő hatását minden egyéb tényezőtől különválasztva megmérni” – vélekedett lapunknak Újvári Enikő, a tervezett gyerekek megszületéséért küzdő Három királyfi, három királylány Mozgalom programvezetője. A mozgalom szakemberei szerint ezeknek az intézkedéseknek a hatása együttesen érvényesül, s a számszerű eredményüknél is fontosabb a szimbolikus üzenetük, ami a családot tervezőket megerősíti abban, hogy fontos és támogatott cél a gyermekvállalás. Ugyanígy üdvözlendőnek tartják, hogy a kormány a nemzeti konzultáció révén beemeli a közbeszédbe ezt a fontos kérdést.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!