hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Erősen megkérdőjelezhető az uniós atombombát előkészítő jelentés
Remek- vagy fércmű?

2018. 10. 11.
Az Európai Parlament megszavazta a hírhedt Sargentini-jelentést, ami Magyarországgal szemben az atombombaként emlegetett 7-es cikk megindításának alapjául szolgál. A szöveg több sebből vérzik, de erre meglehetősen kevés figyelmet szenteltek.

A Századvég kutatása szerint a magyar lakosság többsége ellenzi a Sargentini-jelentést és kiáll a magyar álláspont mellett. Még érdekesebb kérdés, hogy vajon a lakosság hány százaléka tudja, mi is áll a Sargentini-jelentésben, és ezzel szemben mi is a magyar álláspont.

Miért készült?

A holland EP-képviselő jelentését az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (az úgynevezett LIBE-bizottságnak) a megbízásából azért készítette, hogy alátámassza, Magyarországon valóban fennáll a veszélye az uniós alapértékek súlyos sérelmének. Ezek az értékek az alábbiak: az emberi méltóság, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogoknak – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartása.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!