hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vita a tudományos élet jövőbeli finanszírozásáról
Kíváncsiság szabadsága

2018. 07. 05.
Megosztotta a tudományos világot a hír, hogy az MTA helyett a kormány döntene a jövőben az akadémiai kutatóhálózat finanszírozásáról. A kormány a kutatás-fejlesztés hatékonyságának és az ország verseny­képességének növelésével indokolja a központosítást.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vezetése a jövő évi költségvetési törvénytervezet benyújtása után értesült arról, hogy a kormány az akadémiai kutatásokra szánt költségvetési források elosztásáról ezentúl saját hatáskörben akar dönteni. Az MTA-nak a 2019-es költségvetésben előirányzott 40 milliárd forintos alapjából ugyanis a kormány jövőre 28 milliárd forintot a Palkovics László által vezetett Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM) csoportosítana át. Ez azt jelenti, hogy az akadémiai kutatóintézetek működésére szánt 20 milliárd forint, valamint a kutatási és felújítási pályázatokra szolgáló 8 milliárd forint elosztásáról jövőre már nem az MTA, hanem a szaktárca döntene. A változás nemcsak a költségvetési törvényt, hanem az MTA-törvényt is érinti. 

Tudományos reakció

Az Akadémia finanszírozását és irányítását átalakító törvényjavaslat jóváhagyására, amely alapvetően érinti az akadémiai kutatóhálózat működését, az MTA elnökének háromnegyed óra állt a rendelkezésére. Ezért Lovász László elnök összehívta az MTA elnökségét, amely június 15-i rendkívüli ülésén érdemi egyeztetéseket sürgetett, azt kérve, hogy a törvényjavaslat a jelenlegi formájában ne kerüljön az országgyűlés elé.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!