hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Magyarország 2018–2030
Orbán Viktor politikáját befolyásoló külső tényezők

2018. 06. 14.
Orbán Viktor miniszterelnöki eskütételét követő beszédében az elkövetkező ciklusra, sőt egészen a 2030-ig tartó időszakra vonatkozóan határozott meg célokat. Olyan célokat, amelyek messze túlmutatnak az ország napi politikai ügyein. A miniszterelnök egy nagy képet vázolt fel, amellyel jól körülhatárolta, hol a helye hazánknak a nemzetközi rendszerben – mind politikai, mind pedig szellemi síkon.

Bizonyára vannak, akik értetlenkednek, s tán olyanok is, akik rosszallják, hogy Orbán Viktor évtizedes távlatokban gondolkodik. Ahhoz, hogy ennek jelentőségét és szükségességét megértsük, fontos szem előtt tartanunk a jövőbe tekintés okát: aki nem fejlődik, az előbb vagy utóbb lemarad. Ez a rendkívül egyszerű, üzleti életből származó megállapítás tökéletesen igaz a politikai vezetésre is. Egy ország menedzselése, irányítása nem maradhat meg a napi ügyek ellátásának szintjén, a kormány és a kormányfő nem tevékenykedhet négy éven át „ügyvezető” jelleggel. Ha ezt tenné, a fenti törvényszerűség értelmében az ország lemaradna és kimaradna. Lemaradna és kimaradna azokból a folyamatokból, nem profitálna azokból a trendekből, amelyek most a nemzetközi politikát mozgásba hozták és elindították benne a változást. Minden, az országa jövőjéről felelősen gondolkodó vezetőnek rendelkeznie kell egy ilyen stratégiai vízióval a következő évtizedeket illetően. Nincs ez másképp Európa más országaiban sem. Elmúltak azok az évek, amikor kényelmesen lehet egyik napról a másikra politizálni. Most minden komoly európai vezető tekintetét a jövő kihívásaira veti. Aki most nem bír saját, világos és határozott elképzeléssel, annak sorsa a sodródás, adott esetben pedig a teljes perifériára kerülés lehet.

Külső kényszerek

Egy hosszú távú terv megfogalmazásához mindenekelőtt a lehetőségekkel és a külső tényezőkkel kell tisztában lenni. A lehetőségeket és kereteket a miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott interjújában így foglalta össze: „Kevés ország van Európában, ha van egyáltalán, amely ezer év óta saját állami keretek között, tiszteletreméltó teljesítményt elérve tudta volna szervezni az éle­tét. Mi, magyarok ilyenek vagyunk, tehát legyünk büszkék mindarra, amit elértünk. De attól is óvok, hogy átessünk a ló másik oldalára, tehát azért jó, ha tudjuk, hogy hol a helyünk, mert ebből lehet kiindulni, ha az ember reális politikát akar csinálni. Ha nem, akkor pofára vagy arcra esik, vagy pórul jár, ahogy tetszik.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!