hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jönnek a mézeshetek
Török Gábor politológus a Fidesz-győzelemről

2018. 04. 12.
A 2018-as országgyűlési választás olyan eredménnyel zárult, amire még a kormánypárt sem számított: fideszes kétharmaddal. A meglepetés erejéről, a kormány terveiről, valamint az ellenzék jövőjéről beszélgettünk Török Gábor politológussal, a Corvinus Egyetem docensével.

A közvélemény-kutatások a Fidesz abszolút többségét mutatták, a választások előtti elemzésében viszont meglepetést érzett a levegőben.  Erre számított?

– Nem, szerintem mindenki meglepődött, talán a Mediánt leszámítva, amely az utolsó héten valamit ebből meg tudott mérni. Csak annyira széttartóak voltak a kutatások, hogy senki sem hitt igazán nekik. Végig úgy láttam, hogy a mostani választási kampánynak teljesen más a dinamikája, mint a 2014-esnek. 2017 végéig úgy tűnt, hogy minden a Fidesz számításai szerint alakult: az ellenzék olyan volt, amilyen, a Fidesz témái hasítottak, egyértelműen uralták a politikai teret. Ehhez képest a választási kampány utolsó három, három és fél hónapjában előjöttek olyan, a Fidesz számára kellemetlen ügyek, döntően korrupciós témában, amelyekkel nehezen tudtak mit kezdeni. Ezek alapján én személyesen azt éreztem, hogy a Fidesz számára negatívan alakulhat a választás. Ugyanakkor nyilvánvalóan az is benne volt a levegőben, különösen a felmérések alapján, hogy lehet más irányú meglepetés is. Igyekeztem arról beszélni, hogy ha ezt a pár feltételt (választási részvétel, a szavazatok területi megoszlása, az átszavazás kérdése) egy picit erre húzzuk, akkor elvesztheti a Fidesz akár az abszolút többségét is, ha meg arra húzzuk, akkor akár kétharmada is lehet.  Arra viszont senki nem számított (a Mediánt leszámítva), hogy a részvétel emelkedése nem az ellenzéknek lesz jó.

Mi jutott eszébe először, amikor meglátta a végeredményt?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!