hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jelentős kormányalakítással kezdi az új ciklust Orbán Viktor
Újratervezés

2018. 04. 26.
Jelentősen átalakult kormánnyal kezdi meg negyedik miniszterelnöki ciklusát Orbán Viktor. Összefoglaltuk, amit lapzártánkkor, szerda este – az érintettek hivatalos közléseiből és a kiszivárgott információkból – az új kormány összetételéről tudni lehet.

A Fidesz–KDNP nem folytatni akarja a 2014 és 2018 közötti kormányzást, hanem újat akar kezdeni – ezt már a választás utáni első sajtótájékoztatóján, április 10-én világossá tette Orbán Viktor. Mindez gyökeresen más kiindulópontot jelent a következő ciklusbeli kormányzáshoz, mint a Fidesz 2014-es „folytatjuk” szlogenje. Ezzel kapcsolatban a Heteknek Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta a múlt héten: 2014-ben logikus döntés volt a folytatás, hiszen addigra a Fidesz–KDNP még nem teljesen tudta véghezvinni azokat a feladatokat, amelyek­kel 2010 után meg kellett küzdenie. Másrészt időközben olyan újabb kihívások álltak elő, melyek gyökeresen különböznek a 2010-esektől. Semjén a 2010-es alapproblémának a gazdasági válságot, a mainak a migrációt nevezte.

Ők maradhatnak

Orbán Viktor nem sokkal lapzártánk előtt tájékoztatta a Fidesz vezetését, hogy kiket tervez negyedik kormánya minisztereinek. Az atv.hu és a Figyelő egybehangzó információi szerint a kormány tagja marad Rogán Antal miniszterelnöki kabinetet vezető miniszter, aki több hatáskört átvesz a kormányból távozó Lázár János vezette miniszterelnökségtől, így megerősödve kerülhet ki a Lázárral folytatott, évek óta tartó hatásköri vitákból.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!