hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyermekmentes kampányt
Tippek a felnőtt politikáért

2018. 03. 01.
Olyan mértékűvé vált a szülők és taná­rok immunitása az iskolákba, óvodákba benyomuló pártpolitika iránt, hogy a Hintalovon Alapítvány egy Gyermekjogi 1x1-et adott ki politikusok számára. A kiskorúak politikai célú szerepeltetése fotókon, rendezvényeken erősen sérti ugyanis a gyerekek jogait és méltóságát – még szülői beleegyezés esetén is.

Nemrég Simicskó István honvédelmi miniszter Facebookra is kiposztolt óvodalátogatása borzolta a kedélyeket. A tárcavezető az őrmezői Napsugár Óvodában fotózkodott ugyanis Mikuláskor. Ez alkalomból az óvodásokat ünnepi ruhába öltöztették, és kiültették a miniszter elé, aki a Széchenyi 2020 terv keretében zajló felújításokról tájékoztatta őket.

A burkolt kampányesemény nem egyedülálló, választások idején különösen megszaporodnak a gyerekfejeket simogató politikusfotók. Ám a különféle állami rendezvényekre kivezényelt iskolások és óvodások „békeidőben” is rendszeres szereplői lettek a hazai közéletnek. 

„A pártpolitika mindig is ott volt az iskolákban, hiába volt a rendszerváltáskor alapvetés, hogy a pártok távozzanak a munkahelyekről, az iskolákban továbbra is jelen voltak – hol jobban, hol kevésbé. 2010 óta egyre erőteljesebben, kampányidőszakban viszont mindig” – reagált érdeklődésünkre Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) elnöke.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!