hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Razzia a szcientológusoknál
Emberi jogok vs. vallásszabadság?

2017. 10. 26.
Összehangolt akció indult a szcientológia egyház ellen: sokmilliós adatvédelmi bírság, rendőrségi és adóhatósági vizsgálat három napon belül. A vádak között kuruzslás, kémkedés és költségvetési csalás is szerepel.

éterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke tavaly de­cemberben tartott helyszíni vizsgálatot a Szcientológia Egyház budapesti központjában: papír alapú dossziékat és elektronikus adathordozókon tárolt adatokat vitt el, majd ezek vizsgálata nyomán elmarasztaló határozatot hozott, ezt 2017. október 17-én kedden délután ismertette a szervezet ügyvédjével. Október 18-án reggeltől egész napos razzia volt a Szcientológia Egyház Váci úti székházában. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai kordonokkal vették körül az épületet, a szervezet ott tartózkodó vezetőivel pedig húsz évre szóló titoktartási nyilatkozatot írattak alá. Éppen ezért Lange László szóvivő, egyike az épületben tartózkodó 4-5 szcientológus vezetőnek, a Hetek megkeresésére sem mondhatta el, milyen indokkal illetve céllal érkeztek a KR NNI munkatársai. Lange azt mondta, a szervezet ügyvédei még nem találkoztak olyan esettel, hogy egy razziát húsz évre titkosítanak.

Azt is furcsállja, hogy a titkosított razzia ellenére a hatóságokkal egy időben a helyszínre érkezett az egyik kormányközelinek tartott portál forgatócsoportja. A Hetek egy ismert szcientológustól úgy értesült, hogy egyidejűleg több kisebb irodában is ellenőrzést tartott a KR NNI. A vallási egyesület munkatársai – a szcientológusok 2012-ben elveszítették egyházi státuszukat – 35 órán át bent tartózkodtak a Váci úti épületben. Miután 19-én reggel a KR NNI levonult, kordonbontás nélkül megérkezett a helyszínre a Nemzeti Vám- és Adóhatóság (NAV). „Nem értjük, mi lehet az összefüggés a három esemény között, az biztos, hogy valamiért koncentrált támadást indítottak ellenünk” – mondta Lange László. 

A razzia után megjelent hírek szerint a hatóság „vallatószobákat” és hazugságvizsgálót is talált a szcientológus központban. Péterfalvi ezt cáfolta: poligráfot nem találtak, a dokumentumok között ugyanakkor felleltek úgynevezett E-méterrel szerzett és rögzített adatokat. Az E-méter az „érzelmi egyensúly megtalálásához” használatos eszköz, ám az nem derült ki, hogy használata jogszabályba ütközik-e. Péterfalvi az ATV-ben azt mondta, vannak olyan vallási szolgáltatások, melyeknél megfelelő tájékoztatás mellett jogszerű lehet az adatok rögzítése, de bizonyos esetekben – ha más elvekbe ütközik – ezt eleve nem lehet jogszerűen megtenni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!