hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bajnai kinyírása vezetett a Fidesz kétharmadához
Interjú Kovács Lászlóval

2017. 10. 05.
Kovács László, az MSZP korábbi elnöke úgy látja: az MSZP-nek még nincs vége, de Botka visszalépése egyértelmű. Botkához hasonlóan úgy látja: vannak olyan MSZP-vezetők, akik nem bírálják téttel bíró kérdésekben a Fideszt.

– Botka László visszalépésével vége van az MSZP-nek?

– Botka visszalépését sokan, köztük én is, kudarcként éltük meg, míg politikai ellenfeleink képletesen szólva örömtüzeket gyújtottak. A jobboldal megkönnyebbült öröme is azt jelzi, hogy jelölése helyes döntés volt. De erre utalt az is, hogy a jelölését követően azonnal megindult a Fidesz karaktergyilkos gépezete, záporoztak rá az alaptalan rágalmak. Ma is azt gondolom, hogy akit az ország egyik legnagyobb városában többször is újraválasztottak polgármesterként, az hiteles politikus és jó vezető. A jelölését követő hónapokban elhangzott nyilatkozatai azt bizonyították, hogy jól ismeri, érti és átérzi az ország, az emberek problémáit és konkrét elképzelései vannak azok megoldására. Ennek köszönhetően az év első felében rohamosan nőtt a támogatottsága, néhány mérés szerint meg is előzte Orbán Viktor népszerűségét. A nyár vége felé azonban az is kiderült, hogy az Orbán Viktor kormánya és rendszere leváltásához nélkülözhetetlen összefogás kiépítésében nem tudott előrelépni. Ez persze nemcsak rajta múlott, hanem a demokratikus pártokon is, amelyek lényegében minden javaslatát elutasították. Botka László felelősségérzetét mutatja, hogy amikor az elmúlt hetekben szembesült népszerűsége fokozatos romlásával és ennek az MSZP-re is kedvezőtlen hatásával, visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől, ami az MSZP-nek segít abban, hogy elmozduljon a kialakult holtpontról.

– Ön szerint tehát nincs vége az MSZP-nek?

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!