hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jó víz, rossz hálózat
Vita a magyar ivóvízről

2017. 08. 03.
A magyarországi ivóvíz felforralását és Hepatitisz elleni védőoltások beadatását is tanácsolja a hazánkba utazó turistáknak az Amerikai Járványügyi Hivatal a fokozott fertőzésveszélyre utalva. A magyar külügyminisztérium lépéseket tett a közzétett információk helyreigazítása érdekében, mondván: Magyarországon semmiféle egészségkockázat nem kapcsolódik a csapvíz fogyasztásához, sőt, annak minősége európai szinten is kiemelkedő. Úgy tűnik, a probléma nem az ivóvízzel, sokkal inkább a vízvezeték-hálózattal van.

„A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) megtette a szükséges diplomáciai lépéseket az amerikai hatóságok felé annak érdekében, hogy tisztázásra kerüljenek az Amerikai Járványügyi Hivatal (CDC) honlapján a magyar ivóvíz minőségére vonatkozó téves információk” – olvasható a magyar külügyminisztérium hétfőn kiadott közleményében, tekintve, hogy a CDC nemrég kiadott tájékoztatója szerint a magyar ivóvíz csak forralva fogyasztható.

Magyarország washingtoni nagykövetsége az elmúlt héten soron kívül egyeztetett az ügyben a CDC illetékeseivel, akiktől azt a választ kapta, hogy ajánlásaik az ENSZ Humán Fejlettségi Mutatója (HDI) alapján készülnek. „Ennek a mutatónak egyetlen paramétere sem vonatkozik az ivóvízminőségre, ehelyett olyan tényezőket vesz figyelembe, mint például az adott ország GDP-je, vagy a születéskor várható élettartam” – áll a külügy közleményében. (Amúgy e tekintetben 185 ENSZ-tagállam között Magyarország a 37. helyen áll.)

A külügyminisztérium szerint Magyarországon az ivóvíz szolgáltatása és minősége teljes mértékben megfelel az európai uniós előírásoknak. Az ország minden településén elérhető vezetékes ivóvíz minőségét rendszeresen ellenőrzi mind a szolgáltató, mind a felelős hatóság. A tárca az ÁNTSZ adatait idézi, miszerint 2015-ben az általános megfelelési aránya 97,7 százalék volt, s „mindössze néhány településen igényel külön intézkedést az ivóvízminőség további javítása”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!