hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Elcsúszhat-e még a Fidesz 2018-ig?
A „fekete hattyú”és az „ezüstgolyó”

2017. 09. 06.
A mai közéletben nem létezik a mindent megoldó „ezüstgolyó”, jöhet viszont egy olyan ügy, a „fekete hattyú”, melyről majd utólag tudjuk meg, hogy fordulópontot jelentett – derül ki a Pulai Andrással készített interjúnkból, amiben a kormányváltás realitásáról, a marakodó baloldalról, a megingathatatlannak tűnő kormánypártról és a kétmillió aktív, de bizonytalan szavazóról is beszélgettünk.

A Hetek nemrégiben arról írt, hogy bár a Jobbik még mindig nagy lemaradásban van a közvélemény-kutatásokban a Fideszhez képest, a pártban mégis bíznak a választási sikerben. Mégpedig azért, mert a saját méréseik szerint lényegesen kevésbé elutasítottak, mint a Fidesz, másrészt a Fidesz- szavazók másodlagos preferenciája a Jobbik. Ha tehát – érvelnek – valamilyen váratlan fordulat miatt tömegek veszítenék el bizalmukat a Fideszben, a Jobbik akár meg is nyerhetné a választást. A fenti teória realitásáról, illetve egyes elemeinek valóságtartalmáról kérdeztük Pulai András politikai elemzőt, a Publicus Intézet igazgatóját.

Pulai emlékeztetett: egy két hónappal ezelőtti felmérés szerint az MSZP és a Jobbik elutasítottsága egyaránt 15-16 százalékos, miközben a Fidesz a legelutasítottabb. Az igaz, hogy a Fidesz-szavazók másodlagos preferenciája a Jobbik. Azonban ha a Fidesz népszerűsége valamiért megzuhanna – aminek most nem látszik oka –, a kormánypárttól elpártoló szavazók nem mennének automatikusan a Jobbikhoz: a legerősebbnek látszó pártot választanák, és ez nem feltétlenül a Jobbik (a Publicusnál például most az MSZP, de más intézetek már a Jobbik második helyét mérik, a Nézőpont és a Tárki egészen komoly különbséggel – a szerk.).

Pulai András a pártok tartalékairól is beszélt: a négymillió bizonytalan szavazó közül nagyjából kétmillió nem fog részt venni a választáson. Ugyanakkor van kétmillió aktív, de bizonytalan szavazó. Ezek kétharmada kormányváltást akar, és ennek a tömegnek a háromnegyede baloldali érzelmű. Ez tehát azt jelenti, hogy a baloldalnak van még nagyjából 1,1 millió potenciális szavazója.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!