hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Isten hozta, miniszterelnök úr!
Csúcstalálkozóval erősítik a magyar–izraeli kapcsolatot

2017. 07. 13.
Július 18-án történelmi látogatásra érkezik Magyarországra Izrael miniszterelnöke. Benjamin Netanjahu személyében első ízben látogat Budapestre hivatalban lévő izraeli miniszterelnök; ráadásul Orbán Viktor magyar miniszterelnök a kétoldalú tárgyalás mellett összehozta a visegrádi négyek és Izrael kormányfőinek találkozóját is.

A látogatásra nem akármilyen időpontban kerül sor: a (szintén Netanjahu által vezetett) jeruzsálemi külügyminisztérium vasárnap vonta vissza a budapesti izraeli nagykövetnek a magyar kormány Soros-ellenes plakátkampányát bíráló nyilatkozatát. Egészen pontosan egy olyan résszel egészítette ki a külügyi tárca a nagykövet közleményét, amely élesen bírálta Sorosnak az Izrael legitimitását, illetve a szabadon választott izraeli kormányzat stabilitását aláásni igyekvő törekvéseit.

Amint arról a DC Leaks-iratok tavalyi nyilvánosságra kerülése óta tudhatunk (erről itthon májusban a Szombat, a héten pedig az atv.hu írt részletesen), a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványok dollármilliókat áldoztak az Izraelt a nemzetközi közösség előtt delegitimálni igyekvő, a zsidó államot háborús bűnökkel, illetve apartheidpolitikával megvádoló NGO-k támogatására. Olyan NGO-król beszélünk, amelyeket a jemeni és szíriai pokol borzalmai helyett az elmúlt években is Izrael gázai terrorellenes fellépése, vagy a dzseníni menekülttáborban a Soros-pénzből is támogatott NGO szerint lemészárolt palesztinok sorsa érdekelt – az utóbbi esetről kiderült, hogy az elejétől a végéig hazugság volt. Nemigen csodálható tehát, hogy az izraeli kormány nem lett a hazai ellenzék partnere a magyar kormány Soros-ellenes (egyébként épp véget érő) kampányának bírálatában.

Izrael magyar barátai azonban elsősorban annak örülhetnek, hogy a kommunista diktatúra anticionista politikája, majd a két állam rendszerváltást követő hullámzó kapcsolatai után (amelyet a kilencvenes években a MIÉP, majd a kétezres évek elején a Jobbik igyekezett minden erővel aláásni) a magyar–izraeli kapcsolatok ma jobbak, mint a zsidó állam megalakulása óta bármikor.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!