hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gimisek helyett szakikat
A kormány belenyúlna az iskolaválasztásba

2017. 08. 07.
A szakgimnáziumi érettségi miatti botrány után most került napvilágra egy NGM-jelentés arról, hogy egyre kevesebben jelentkeznek a középfokú szakképző intézményekbe, ráadásul ezekben az iskolákban a lemorzsolódás is megugrott. Főleg a szakgimnáziumok tanulóinak száma apad, a gimnáziumoké pedig nő: a középiskolás korosztály 42 százaléka ma gimnáziumba megy. Kiszivárgott tervek szerint a kormány keretszámokkal, központi felvételi ponthatárokkal szorítaná vissza a jövőben a gimnazisták számát, amit a szakállamtitkár cáfol.

Idén az érettségi botrány a kötelező szakmai érettségi miatt robbant ki. Az ötödik érettségi tárgyként kijelölt, kötelező szakmai érettségi tantárgyak követelményeiről ugyanis csak tavaly december végén értesült a 30 ezer érintett diák. Így nem maradt idő felkészülni, a vizsga nehéz volt, ráadásul a feladatok számos hibát tartalmaztak, ezért a gyerekek rossz eredményeket produkáltak.

A szakmai szervezetek és a diákok már tavaly is kétségbeesetten tiltakoztak amiatt, hogy fogalmuk sincs az új érettségi követelményeiről, így felkészülni se tudnak rá. A probléma azért jelentős, mert így sok fiatalt elvághatnak a felsőfokú továbbtanulás lehetőségétől (ami szakgimnáziumok esetén eleve csak szakirányban lehetséges már). Különösen a gépészeti, illetve kéttannyelvű szakgimnáziumok vizsgafeladatai hemzsegtek a hibáktól, elírásoktól, ráadásul bármilyen segédeszköz használata is tiltva volt a brutális mennyiségű tananyagot számon kérő szakmai vizsgán. A kárvallottak jogi lépéseket fontolgatnak.

Ezeknek a fiataloknak a helyzete azért is nyugtalanító, mivel korábban is folyamatosan csökkent a szakképzésből a felsőoktatásban továbbtanuló diákok száma: míg a 2000-es évek elején 33-36 százalékos arányban kerültek be az egyetemekre, főiskolákra, addig 2016-ban ez kevesebb, mint 20 százalékuknak sikerült. Viszont a gimnáziumból felvettek száma tavaly már négyszerese volt a szakképzésből jövőknek. Mindez egy júniusi Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) jelentésből derült ki, melyet a minap ismertetett az mfor.hu.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!