hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az ajtók záródnak
A magyar gyerekek jövőjét határozza meg a leginkább a családi háttér Európában

2017. 06. 29.
Európán belül Magyarországon a legmeghatározóbb a családi háttér a gyerekek jövője szempontjából. Itt a legkisebb az esélye annak, hogy az utódok többre viszik, mint az elődeik – leggyakrabban ugyanabban a foglalkozási kategóriában maradnak, mint szüleik, vagy lejjebb csúsznak. A válság nálunk különösen fölerősítette a jövedelmi polarizációt, miközben szűkült az úgynevezett középosztály. Az Eurofound jelentése szerint a társadalmi felemelkedés kulcsát a mindenkinek elérhető színvonalas oktatás és egészségügy jelentené.

Unió-szerte probléma, hogy a mostani fiataloknak az előző nemzedékeknél kisebb az esélyük arra, hogy többre vigyék, mint a szüleik. Azaz a többség a szülei pozícióját viszi tovább, és mindenhol csökkent a felfelé irányuló társadalmi mobilitás. Nemzetközi összehasonlításban Magyarország számít a legzártabb társadalomnak, ahol a legkevésbé van esély arra, hogy egy gyermek magasabb foglalkozási kategóriába kerüljön, mint a szülei (például egy fizikai munkás apa gyereke szellemi foglalkozású legyen). Többek között ez derül ki az Eurofound Társadalmi mobilitás az EU-ban című idei jelentéséből, amely 2002 és 2010 között vizsgálta a társadalmi felemelkedés lehetőségeit az EU országaiban.

A vizsgált 24 tagország közül Magyarországon van a legkisebb esély a kitörésre – itt a szülői státusz átörökítése jellemző, és a lecsúszás is gyakoribb lett, mint a kitörés. Az Eurofound-jelentés kiemeli a társadalmi mobilitás nemek szerinti különbségét, amit a nők térhódítása is jelez a felsőoktatásban. Ahogy a többi országban, úgy nálunk is nagyobb arányú a nők abszolút mobilitása, azaz a férfiaknál gyakrabban jellemző rájuk, hogy a kibocsájtó családjukhoz képest magasabb társadalmi osztályba lépnek – ez 18 százalékukra jellemző, szemben a férfiak 9 százalékával, míg az uniós átlag 26, illetve 15 százalék. (Lásd a grafikont.)

Hazánk mindkét nem tekintetében a legrosszabb helyzetben van az uniós, de még a régióbeli országok mobilitási rangsorában is. Az élen ugyanakkor az elmaradott helyzetből feltörekvő Ciprus, Görögország, majd a régiónkbeli Lengyelország áll, utánuk jön Finnország, Hollandia, Luxemburg. Egyedül Bulgária van közel olyan rossz helyzetben, mint mi – az összes többi volt szocialista országban sokkal szélesebb tömegek számára nyitott a felemelkedés útja, mint nálunk. Mi több, más tanulmányok arra mutattak rá, hogy a magyar társadalom kasztjellege még az „átkosban” is újratermelődött, tekintve, hogy a 80-as évekre kialakult egy zárt kommunista politikai és gazdasági elit, amely önmagából táplálkozott, s ez a zártság még a keleti blokkon belül is kirívó volt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!