hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vita a megélhetési minimumról

2017. 05. 04.
Baloldali-e Botka ötlete?

Megélhetési minimum garantálását ígérte a munkavállalóknak és a nyugdíjasoknak május 1-jei beszédében Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje. Ez nem azonos a feltétel nélküli alapjövedelemmel.

„Be kell vezetni a megélhetési minimumot, amelyre a magyar állam vállal garanciát mindenkinek, aki ledolgozta a magáét, és akinek legális bejelentett munkája van. Ezen szint alá nem lehet menni sem nyugdíjakban, sem fizetésekben” – jelentette be Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Szeged polgármestere pártja május 1-jei rendezvényén. Botka szerint a munkavállalókat védő intézkedésekre van szükség, csökkenteni kell a vagyoni különbségeket, a luxust meg kell adóztatni, és a kisemberekből erős, széles középosztályt kell létrehozni.

„Állami garanciához kell kötni azt az összeget, ami alá nyugdíjak és fizetések esetében nem szabad menni. Hét év óta változatlan a nyugdíjminimum összege, 28 500 forint, azaz ennyi a legalább 20 ledolgozott év után járó nyugdíj alsó értékhatára (az összeg 2008 óta változatlan – a Szerk.). Szerintünk ezt legalább 50 ezer forintra kellene emelni” – mondta el lapunknak Gúr Nándor, az MSZP alelnöke. Az még bizonytalan, hogy ezzel együtt automatikusan növekedne-e a különféle transzferek összege (gyes, gyermekvédelmi támogatás stb.) is, amiknek a számítási alapját a mindenkori nyugdíjminimum jelenti.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!