hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Párttá alakulás előtt a Momentum
Bbelépő után

2017. 03. 02.
266 151. Az elmúlt két hétben a legtöbbet emlegetett szám, amely hat napig totális zűrzavart okozott a Fidesz vezérkarában. A látszólag a semmiből néhány hete előbukkant Momentum Mozgalom hatalmasat ünnepelt, de már a jövőt tervezik. 2018-ban Parlamentbe kerülnének, 2022-ben kormányt váltanának. De kik is ők?

„Az hozott össze minket, hogy politikai árvák voltunk…” – ezt nyilatkozta Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja a Mandinernek január elején. Fekete-Győr András elnök pedig egy másik interjúban mondta el, hogy ő 2010-ben a Fideszre szavazott, de kiábrándult belőlük. Bár a Momentum a Nolimpia néven az olimpiarendezésről szóló népszavazás kiírása érdekében indított aláírásgyűjtése kapcsán vált ismertté, kezdettől fogva a politikába való belépés motiválta őket. „Az olimpiaellenes kampány csak egy jó téma volt az ismertség megszerzésé­hez, de számos más fontos ügy van, amelyekben hallatni akarjuk a hangunkat” – mondta a Heteknek Orosz Anna, a Momentum vezetőségi tagja.

Nyitott társadalom

A Momentum csaknem két éve, 2015 tavaszán alakult. „Az azt megelőző időkben társadalmi műhelyekben kezdtek a legégetőbb kérdésekről vitatkozni amolyan világmegváltó módon” – mondta a Heteknek egy fiatal, aki a Momentum tágabb, szimpatizánsi körébe tartozik. A beszélgetések során arra kerestek választ, hogy milyen eszközökkel lehetne megváltoztatni ezeket a közügyeket. Folyamatosan diskurálnak – vitakörökben, az interneten, különféle fórumokon. Még 2015-ben Momentán címmel nyári tábort szerveztek, ahol már az egyre növekvő érdeklődői kört is bevonták ezekbe a vitákba.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!