hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Meddig ér a metróügy?
Vihar az OLAF-jelentés után

2017. 02. 16.
Nem ment el az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésére a meghívott három exminiszterelnök, és – korábbi ígéretével szemben – Demszky Gábor volt főpolgármester sem. Demszky Orbánt, Trumpot és Putyint emlegette az OLAF-jelentés apropóján, Tarlós István szerint viszont szánalmasak elődje kísérletei a mosakodásra.

Lapzártánk napján, szerdán nem jelentek meg az Országgyűlés gazdasági bizottsága ülésén Medgyes­sy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök, valamint Demszky Gábor, Budapest korábbi főpolgármestere, akiket a testület az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a 4-es metró beruházásáról szóló jelentéséről hallgatott volna meg.

Bánki Erik fideszes képviselő, a bizottság elnöke elmondta: Medgyessy Péter jelezte, hogy külföldön tartózkodik, de egy márciusi időpontban a bizottság rendelkezésére áll, Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor a sajtóban közölte, hogy nem mennek el a gazdasági bizottság ülésére, Bajnai Gordontól nem kaptak választ.

A bizottság elnöke közölte, hogy következő ülésükön folytatják a témát, és a főváros irányításában akkor részt vevőket hallgatnák meg, köztük Horváth Csaba korábbi főpolgármester-helyettest és Gy. Németh Erzsébetet, a fővárosi közgyűlés volt szocialista frakcióvezetőjét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!