hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Jó ügyet szolgált a Vidám Szimfonikusok nagy sikerű koncertje
Jótékonysági akció Pécsen

2016. 12. 17.
Négy tonna szárazélelmiszer-ajándékot osztott szét ezen a héten a pécsi Hit Gyülekezete Szeretetszolgálata (HISZ) mintegy négyszáz rászoruló gyermek számára az Esztergár Lajos Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ aktív segítségével.

A HISZ és az önkormányzat szociális területen dolgozó szakemberei az Esztergár Lajos központ három telephelyén szervezték meg az élelmiszer-ajándékozást a szociális központ listái alapján. Mint ezt Fébó Beáta szakmai vezető a Heteknek elmondta, az önkormányzat szociális szakemberei számos forrásból (védőnőktől, lakossági bejelentésekből stb.) rendelkeznek információkkal azokról a családokról, akiknek segítségre van szükségük. A mostani ajándékozási akció során ezeket a családokat hívták meg, hogy vegyék át a gyerekek száma után járó ajándékcsomagokat. A csomagokba a HISZ tartós élelmiszereket vásárolt, tekintettel arra, hogy közeledik az iskolai szünet, amikor a tapasztalat szerint sok gyermek nem jut meleg ételhez. Mivel az élelmiszercsomagok kiosztása egybeesett a Mikulás ünnepséggel, a HISZ munkatársai édességeket is csomagoltak a gyermekek számára.
Az önkormányzat szociális szakemberei a Heteknek elmondták, hogy általános jelenség az, hogy a rászoruló gyerekeknek egy kijelölt iskolában az önkormányzat biztosít meleg ételt, de ezt mégis kevesen veszik igénybe, sokaknak ugyanis már nincs pénzük a buszjegyre, hogy mindennap beutazzanak a kijelölt iskolába. Ilyenkor jól jön az a tartós élelmiszer, ami a csomagokban található: olaj, cukor, liszt, tészta, tartós tej, kakaó.
A jótékonysági akció anyagi hátterét a Vidám Szimfonikusok pécsi koncertje szolgáltatta, amelyre még október 30-án került sor a kiváló akusztikájú Kodály Központban. A Hit Gyülekezete szimfonikus zenekara harmadik alkalommal lépett fel Pécsett, és az előző alkalmakhoz hasonlóan a bevétel ezúttal is jótékonysági célokra lett fordítva.
A rendezvényen, amelyen több mint kilencszázan hallgatták meg a szimfonikus zenekarra hangszerelt gospeldalokat, beszédet mondott Dr. Páva Zsolt, Pécs város polgármestere és egyben a koncert fővédnöke, valamint Dr. Hack Péter, a pécsi Hit Gyülekezete vezető lelkésze és a Hetek főszerkesztő-helyettese.
A polgármester beszédében méltatta a pécsi Hit Gyülekezete tevékenységét: „Akik ma itt vannak, azok nem véletlenül vannak itt, nem a sors által összerázott, »random« formában ülünk itt közel ezren, hanem azért, mert ez egy keresztény értékelvű közösség. Ez a közösség bizonyította, hogy képes összetartani, képes a nagy közösséget: a várost is segíteni, ha a helyzet úgy hozza. Én, mint polgármester büszke vagyok rá, hogy ez a közösség nagyon régóta, lassan harminc éve működik Pécsett, egyre erősebben, és egyre eredményesebben. Amikor a világban zajló folyamatokra tekintünk, akkor egészen biztos vagyok abban, hogy ennek a fajta érték­elvű, értéket követő és értéket felmutató közösségnek igenis szerepe van.”
A gyermekeknek szánt adományok mellett az elmúlt hetekben a pécsi HISZ többször is tartott ételosztást és ruhaosztást; november 12-én a sásdi járás két településén, Baranyaszentgyörgyön és Tormáson egy tonna adományt osztottak szét. A legutóbbi étel- és ruhaosztásra múlt pénteken a belvárosban került sor, ahol 100 kg kenyér tíz perc alatt elfogyott. Ezen az eseményen voltak olyan személyek, akik lapunknak azt nyilatkozták, hogy nagyon hálásak, mert így néhány napra meg van oldva az étkezésük.
Agyaki Mónika, a pécsi HISZ vezetője elmondta, hogy a szokásos karácsony előtti jótékonysági akcióikat követően a jótékonysági szervezet januárra tervezi az újabb étel- és ruhaosztásokat, ugyanis az a tapasztalatuk, hogy míg karácsony előtt nagyon sok jótékonysági rendezvényre kerül sor, januártól viszont gyakorlatilag egyáltalán nem. Ők ezt a hiányt (is) szeretnék betölteni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!