hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Gyárfás távozik - Célba ért az üzenet

2016. 12. 01.
Kedd este még a Water Willy nevű kabalafigura kapcsán kiadott szerencsétlen nyilatkozat korrigálást tervezte az úszószövetség elnöke. Szerda reggel azonban meglátta a sportnapilap főcímét, és már tudta: távoznia kell. Így buktatták meg a 23 éve regnáló Gyárfás Tamást.

„Nyugi – írtuk egy héttel ezelőtt a ki­-újult Hosszú–Gyárfás-háború kapcsán arra utalva, hogy a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) elnöke akkor még bátorító, pontosabban általa ekként dekódolt üze­neteket kapott „a politikától”. A Hetek információi szerint egy miniszter és egy államtitkár is azzal nyugtatta Gyárfás Tamást, hogy az erősödő támadások ellenére sem kell távoznia a szövetség éléről. Mint arról többször is beszámoltunk, a szövetséget 1993 óta vezető Gyárfás „egyeduralmát” a világklasszis Hosszú Katinka kezdte ki, amikor január­ban a nyilvánosság előtt bírálta a MÚSZ-t, majd eltépte a 12 milliós támogatási szerződést.

Akkor kevesen mertek kiállni Katinka mellett. A múlt heti újabb megszólalása, pontosabban a Gyárfás lemondását sürgető közleménye után azonban egyre több úszó – köztük olimpiai és világbajnokok –, valamint edzők szólaltak meg egyetértően. Az elnök akkor azt mondta, 2020-ig kitart, hiszen nagy többséggel választották meg, ugyanakkor kész minden jogos kérést teljesíteni.

A MÚSZ ügyvezetője és Hargitay András szövetségi kapitány a hétvégére egyeztetésre hívta több szakosztály edzőit, ám a meghívottak nem tettek eleget az invitálásnak. A Nemzeti Sport le is csapott a történtekre, tudatva, hogy „Már nem hallgatnak Gyárfásékra.” A MÚSZ közleményben utasította vissza a lap főbb állítását, miszerint az úszósport egyre több szereplője határolódik el az elnöktől.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!